Mindjárt kész a
Harapj meg! 2. részének 3. fejezete! Örvendjetek, mert én nem tudok, tekintve, hogy az utolsó előtti oldalon megakadtam. XD
Most pedig némi sírás-rívás következik, spoilerrer körítve, szóval, aki még nem olvasta az
Alfák játszótere alcímen futó 2. seasont, az fogja be a fülét, csukja be a szemét, de levegőt mindenképp vegyen!
Fantasztikus dolgokkal tudom bonyolítani a dolgom, de ez is amolyan "hű mekkora problémád van angyalom, hogy tudsz még így élni" típusú. Remélem éreztétek az iróniát! Na, szóval a dráma akörül forog éppen, hogy nem tudom eldönteni, Night és Kate kibéküljenek-e, zöld ágra vergődjenek-e a lány "elrablása" előtt, és ha igen, akkor mennyire. Tekintve, hogy nőnemű vagyok, és biza néha engem is meglátogat a rózsaszín felhőről írás vágya, ezért tudom, hogy legszívesebben mit tetetnék velük. Viszont akárhányszor próbálom Nightot legalább egy kicsit helyzetbe hozni, esetleg békülősebb pillanatot teremteni, jön Kate, és az egész amolyan Petőfi Sándoros
Füstbe ment terv lesz.
Egy példa, és pici spoiler:
"– Will megtiltotta – tiltakoztam kissé hűvösen, holott egyáltalán nem volt ellenemre a gondolat, hogy végre kimozdulhatok egy kicsit.
– Először is: ő most nincs itt. Másodszor: én vagyok a falkavezér. – Leakasztotta a fogasról a szövetkabátom. – Hetek óta be vagy zárva, a vár elé is csak akkor mész ki, amikor Manfreddel gyakorolsz egy-két órát. Ha neked ez így megfelel, rendbe – vont vállat. – De ha ki akarsz kapcsolódni – felém nyújtotta a kabátot –, akkor itt a lehetőség.
Odamentem hozzá, és átvettem a ruhadarabot, de egyelőre csak a karomra fektettem. Kíváncsi, fürkésző tekintettel méregettem Night arcát, mire ő felhorkant, elfordította a pillantását, majd néhány öles lépéssel az ablakhoz masírozott – oda, ahol az előbb még én álltam. Helycserés támadás.
– Ezt is Will mondta? – kérdeztem, egy leheletnyit talán támadón. Semmi reakció nem érkezett, még csak felém se nézett. – Ő elmegy, megtilt nekem valamit, aztán jössz te, a jólelkű, gondoskodó lycanthrope és engedélyt adsz. Mit kéne tennem? Hálásan a nyakadba ugrani? Vagy rávenni, hogy maradj inkább te is, és széttenni a lábam, mint…
– Nem! – kiáltott rám, és végre megfordult............ "
Szóval, erről beszéltem. Jelenleg szerintem azt is könnyebb lenne megírnom velük kapcsolatban, hogyan boncolják fel egymást. Hm... ez nem is rossz ötlet...
Nyugi, csak viccelek, éljen a morbiditás!
Dunsztom nincs, mivel fogom befejezni ezt a fejezetet, de erős a gyanúm, hogy az utolsó előtti oldal nem az utolsó előtti oldal marad, mert még 3-4 oldalt hozzácsapok. Szóval szééééép hosszú lesz... Mondtam már mennyire elegem van ebből a sztoriból, és hogy mennyire nem látom még a végét? XD Na, nem baj, leboxolok vele még pár kört, bár sokkal jobban örülnék, ha valaki/valami megírná helyettem. Mennyivel egyszerűbb lenne: én csak kigondolom, egy masina meg kidobja a kész sztorit! :D
*Álmodik a nyomor...*
