2012. június 17., vasárnap

Részlet

Múltkor említettem, hogy még nem igazán megy az írás. Nos, ez továbbra is így van, a helyzet annyit javult, hogy araszolgatva ugyan, de haladok. Lassan beérem az éti csiga végsebességét... Milkalila gőzöm sincs arról, hogy mikorra lesz a Harapj meg!-ből új fejezet - a szavazás eddigi állása alapján azt szeretnétek a leginkább olvasni -, de ahogy tudok, írok. :)

Állításomat bizonyítandó, kaptok is egy keveset abból a kevés újból, ami már megvan az új fejezetből! A címét még elárulom, mert azt is sikerült kiagyalnom - igen, tudom, grandiózus teljesítmény, a virágokat az öltözőmbe kérem! ^^ - Varjak és hollók. Tuti kis fejezet lesz reményeim szerint, ha egyszer végre megírom. XD De nem tépem tovább a szám, íme a részlet:


"Faág reccsent az emelkedő aljában, fájdalmas szárnycsapások, majd károgás hallatszott, aztán hirtelen megint csend lett. Az őz a reccsenéskor elmenekült, így már nem láthatta, ahogy a lejtő végében guggoló férfi felnyársalt egy varjat, majd felállt. Kezében forgatva szemrevételezte művét, szája vicsornak tetsző mosolyra húzódott. A Right After You egyik dalát fütyörészve elindult, miközben a vígan lóbált tetem vérfoltokkal tarkította léptei körül a havat.
            Egy kilométert se kellett megtennie ahhoz, hogy rátaláljon a keresett emlékműre. A fekete gránitból emelt, három méteres obeliszk ott állt, ahol William mondta, négy oldalára az égtájakat vésték, amik alatt egy jelmondat futott körbe a tömbön. „Az éjjel együtt mi is eljövünk!”
            A férfi ugatósan felnevetett, a varjú vérét csepegtetve körbejárta az emlékművet, s miután leírt egy teljes kört, a felnyársalt madár tetemét az északot jelölő oldal elé dobta.
            – Ti csak jöttök – kegyetlen vigyor tűnt fel az arcán, amitől kilátszódtak megnyúlt szemfogai –, de én már itt vagyok!
            Letérdelt, és a hóba rajzolt egy kitárt szárnyú madarat, amit körbe foglalta. Ügyelt rá, hogy a szárnyak túlérjenek a kör peremén, végezetül a monogramját is alábiggyesztette. Amint végzett, felállt. Remélte, hogy addig nem fog havazni, amíg a címzettek meg nem kapják üzenetét… vagy inkább a figyelmeztető óment. Azt akarta, hogy tudják, kitől kell félniük, kit kell sejteniük minden árnyékban, kit kell a pokolba kívánniuk, ki ellen kell hajtóvadászatot indítaniuk, kinek a nevétől kell megizzadniuk.
            Szórakozottan végighúzta egyik ujját az alsó ajkában lévő fémkarikán. Szíve szerint megvárta volna a címzetteket, de ígértet tett a fivérének, hogy a verduni kitérő után meglátogatja. A „kitérő” pedig az ő értelmezésükben kizárta a vérontást és a feltűnő bajkeverést.
            Nem akarta megszegni fogadalmát, ezért elindult a legközelebbi település irányába."

2012. június 16., szombat

Csengőhangok

Még nincs új fejezet, egyelőre az újraolvasás fázisban tartok, hogy fel tudjam venni a saját történeteim fonalát. Közben pedig eszembe jutott valami, amivel kicsit szórakozhatok, és talán Titeket is szórakoztatlak. A Harapj meg!-ben néhány karakter mobiltelefonjáról és csengőhangjáról már szó esett, igyekszem mindegyiküknek olyan dalt választani, amit a leginkább testhezállónak ítélek. Egyfajta lejátszási lista is, ha úgy tetszik, az első rész Soundtrackjei. :P

Kate Truelight/Murder

Night Murder

Manfred Murder

Jack Murder/Jacques Verteau

Zacharias Fang

Lance Murder

William Murder

2012. június 15., péntek

Nyár van nyár...

Jelentem, végeztem a vizsgákkal, élek és virulok, időm pedig mint a tenger! ^^ A helyzet viszont egyelőre az, hogy annyira bennem van még a tanulási metódus, hogy - minden igyekezetem ellenére - képtelen vagyok írni. Ciki, tudom...

Jelenleg az össz tevékenységem abból áll, mint egy túlfejlett csecsemőnek: eszek, iszok, alszok. Na jó, mellette filmezek és olvasok, a rajzzal is megpróbálkoztam megint, de... juj de nem tetszik az eredmény! XD

Amint beleszoktam a semmittevésbe, nekiülök valamelyik sztorit a sok közül folytatni. Hogy melyiket, az remek kérdés, dunsztom nincs, de majd akkor lesz. Abban a pillanatban, hogy lesz friss fejezet, vagy legalább részfejezet, sikítani fogok. (Azt hiszem, szó szerint is az örömtől...) Addig is járjatok Merengőre, Imagine-re, olvassatok sok jó könyvet, élvezzétek a nyarat és viduljatok sokat! :3