2012. augusztus 31., péntek

Trilogy is in the air...

*besétál, rosszallóan körbenéz és félrerúg egy elszenesedett fadarabot*

Hogy ki tudnak akadni egyesek... *megáll a vázlat romjai mellett, sóhajt*

A dolgok jelen állás szerint a következőképp állnak: terveim szerint durva eseménypörgés lesz, de megpróbálom nem elkapkodni, vagy érthetetlenül zanzásítani, szóval természetesen lesz olyan, ahol kicsit belassulunk, hogy szusszanjunk egyet.

Reggel frissen és üdén megint elővettem a vázlatot és átfutottam, aztán elkezdtem kicsit újratervezni, mert Rinn rávilágított arra, hogy bizony van egy kis defekt, illetve lyuk, vagyis inkább magyarázatra szoruló mócsing. Egyetlen istentelen nagy mákom van: William! Nem akarom lelőni, hogy miért, a sztoriban később meglátjátok! ^^ Írói szempontból viszont lassan kinevezem az életmentőmnek.

Ott tartottam, hogy lyuk és vázlat-átdolgozás. Iiigen, még mindig nem látom át teljesen, de elég sok mindent sikerült előre letisztáznom, szóval juhé! Az egyetlen bökkenő a hossz. Ahogy elnéztem, ha csak addig írom meg, amíg elrendeztem a történetet, már az kitesz újabb 20 fejezetet (azon felül, ami megvan). XD

Az égett fa mellett kegyetlen trilógia szagot is érzek... (És én még úgy indultam neki, hogy egy rész, max harminc fejezet, aztán cső. T.T) Mindez még nem száz százalék, meglátom, terjedelemben mennyi lesz a vázlat normális része, de a jövőt illetően a magam szemszögéből sötét vízióim vannak. Sose érek a végére!

Ami viszont biztos: egyre borongósabbá válik. (Azt hiszem abba kéne hagynom a Batman OST hallgatását, tuti az a ludas!)


2012. augusztus 29., szerda

Night mikrofont kap...

Gyászos, alig múlt este tizenegy, de én már egyre elvetemültebben kacsintgatok az ágy felé. Álmos vagyok, kissé nyűgös, a lezárult szavazás meg böki a csőröm, mert olyan érzésem van tőle, hogy sürgősen dolgoznom kell, Kupás novellával nem haladok, mert miért is menjen a szekér… Áh, pf. Kész vagyok. Mára mindenképp. Elmászok aludni, Night meg leadja Nektek a helyzetjelentést *eloldalog és átdobja a lycannak a stafétabotot.*

Rabszolgahajcsár!
Remélem mindenki jól hall, mindenki jól lát, ha nem menjetek szemészhez és… fülészhez? *kikiabál* Will, van olyan, hogy fülész?
*Távolból visszaüvöltés.* Nincs!
Remek, akkor szerezzetek szemüveget és hallókészüléket. Na, csapjunk a lovak közé!

Kezdjük a szavazással, attól legalább hízik a májam. Köszönöm, hogy igazoltátok, amit amúgy is mind tudunk: én vagyok a csúcs. Nem is értem, minek kellett ez a bóvli ide oldalra, tiszta hülyeség volt, mégis ki rúghatott volna labdába mellettem? Oké, Zack próbálkozott, nagy ügy… Köröket rád vertem, tesó! Hm, Lance is elég izgága volt magához képest és… Nova meg Mikhail!? *röhög* Haláli humorotok van, nem tudom, kik kattintottak rájuk, de kösz a vidám perceket – amikből kevés jut nekem mostanában hála egy elvetemült nőszemély szadista agymenésének. *unottan pörgeti a mikrofont a vezetéknél fogva -.-*

Ki passzolna Kate-hez?
William
  0 (0%)
Manfred
  0 (0%)
Zacharias
  4 (15%)
Lance
  3 (11%)
Jack
  0 (0%)
Haakon
  0 (0%)
Nova
  1 (3%)
Mikhail
  1 (3%)
Nighton kívül mást nem tudok elképzelni
  17 (65%)

*lapozgat* Basszus…gitár, nincs itt sok mondani való, ezt nem tudta az a szerencsétlen még elmondani, agyam eldobom. *vázlat akad a kezébe, kaján vigyorral felpillant, szemöldököt vonogat, majd hátralapoz a végéhez, és mohón olvas* Muhaha, na, mi lesz a finálé, tuti király leszek, ho… *megkövül, elsápad, körbenéz* Legszívesebben átmennék a kölyökbe és elkezdenék nyafogni, hogy ez olyan marhára nem fair! *visszapillant a vázlat végére* És nem, ez tényleg nem fair!!! *földre dobja, megtapossa, aztán hozza a disznópörzsölőt és felgyújtja az egészet*

Mi a szart csinálsz? *kukkant be Lance, majd a hamvakra pillant* Ó, jaj… *Nightra néz* Ettől most jobb?

Sokkal! *fújtat, a szeme vérben forog, majd elcsörtet a haragjában elhajított mikrofonért és visszaáll az emelvény közepére* K****** meg tudnám ******* aztán meg ******. De tudod, nem is ez zavar, hanem hogy ******** és ********. Hogy én mennyire ********.

*Lance érzelemmentes arccal bámul, majd belép, és megáll az emelvény szélén* A kommenteket köszönjük, érdekesek voltak, jó volt őket olvasni. Már amelyikünknek. *Nightra sandít, aki épp nekilát módszeresen szétverni a berendezést* Gyengébb idegzetű stábtagjaink ép elméjének megóvás érdekében valószínűleg szünetelünk egy darabig *faarccal félrehajol egy repülő szék útjából*. Igen. Addig reméljük, ellesztek a kissé szadista módon, függő véggel zárult fejezetcsokorral és az új videóval. Óhajt-sóhajt nem kézbesítünk, külön műsort ritkán vállalunk *elővesz egy kubai szivart és rágyújt, miközben a háttérben – Night és a disznópörzsölő hathatós közreműködésének hála – lángra kap a díszlet.* Ha rákfenétek, nyavalyátok, észrevételetek vagy kritikátok van, keressétek Manfredet, vagy a rest írópalántát *szalmakalapot nyom a fejébe.*

Te meg hova a rossebbe mész? *förmed rá Night*
Kubába. Ha már kimenő van. Eszem ágában sincs még a nyaralásomat is veletek eltölteni, és naptejet kapni az arcomba Manfredtől, amitől úgy nézek ki, mintha a kölyök rám ***-ott volna *felel méltóságteljesen, majd meghajol és lelép a színről.*

2012. augusztus 16., csütörtök

Szavazászárás, faggatás, magyarázat

Szóval, mint mindig, ezúttal is köszönöm szépe a szavazatokat, egyrészt megnyugodtam, másrészt bátorítanálak titeket! Megnyugvás: kevés az író, kevesebb a konkurencia, és adhatnám a sajnálkozót, hogy ajj, meg jajj, mert biztos többen is tudtok tök jó sztorikat írni... nem teszem. Egészséges önzésem erős annyira, hogy örüljek a szavazás ezen részének, kevesebb tehetséges írópalántával kell megbirkóznom. Igaz, hogy a versenyhelyzet szüli a minőséget (ELVILEG), de azért nem dőlök a kardomba, ha ne adj isten, valamit könnyebben érek el.

Egy szónak is száz a vége - vagy valami olyasmi -, aki eddig nem kezdett írásba, ne is kezdjen! Ha valami nagyon kikívánkozik, kommenteljetek, írjatok szakdogát és/vagy kritikát!

Ezzel el is jutottunk a dobogó második fokán végzett kritika írókhoz. Gyerekek, kritizáljatok! Tömören ez ennek a bekezdésnek a tételmondata. De komolyan: a kritizálás, kritikus szemmel való nézelődés, olvasás nem csak Neked tesz jót azzal, hogy növeli a minőségre való igényt, hanem az író is meglátja, mi az, amire nagyobb hangsúlyt kell fektetnie, min kell igazítania, vagy kivágni a fenébe, mert úgy ahogy van ***.
Na, de azért az értelmes író nem hisz minden vádaskodásnak, rosszindulatú szőrszálhasogatásnak, ezért kell érvelni is. Ez nagyon fontos, és lássuk be, az életben egyáltalán nemhátrány, ha megtanulsz a véleményed mellett kiállni úgy, hogy nem picsogó-hisztiző-sértett ovisnak tűnsz, aki épp az elkobzott nyalókája miatt veri falba a fejét.
Csupa haszon a kritika írójának és elszenvedőjének egyaránt! Természetesen nem kell mindenhez értened, én például elsősorban a karakterekre, a párbeszédekre és a feszültségkeltésre, jelent-eszkábálásra szoktam figyelni, ezekre alapozom a kritikámat (főleg a karakterekre). De ismerek olyat, aki a stilisztikát, más a leírásokat, megint más a történet ritmusát helyezi előtérbe. Szóval sok szempont van, mindegyik egyaránt fontos, valamelyiket biztosan Te is előtérbe helyezed olvasás közben, az író - a normális - pedig örül, ha segítséget kap egy-egy kritika formájában.
Hangsúlyozom, KRITIKA! Nem vélemény, amiben azt írod le, hogy mi milyen hatással volt rád, mi tetszett és mi nem (de okokat már nem írsz).
Oké, ez nem egy bekezdés lett...

A győztes pedig az olvasók tábora lett. Mit mondhatnék, nem lepett meg. Erre is csak buzdítani tudom a jónépet, olvassatok minél többet, minél több témában, stílusban, de ne csak netes oldalakon! Forgassatok szépirodalmat is, a kötelező olvasmányok pár év távlatából, újból átbogarászva igazi gyöngyszemek, csak az iskola és a "kötelező" jelző vágja alattuk a fát, mintha szent kötelességüknek tekintenék. Bővítik a szókincsed, kultúrát közvetítenek és szerintem az se utolsó, ha valakiről elmondható, hogy művelt. Emellett a zöme tényleg piszok jó!

Egy amatőr írói oldalon melyik tábort képviseled a legerősebben?
Írók
  2 (10%)
Olvasók
  13 (68%)
Kritka írók
  4 (21%)

Zenés közjáték "reklám" a következő felvonás előtt
(még mindig imádom)

Második felvonás: az újabb szavazás. Tényleg nagyon hálás lennék, ha indoklást is írnátok mondjuk ehhez a bejegyzéshez komment formájában, hogy miért arra szavaztatok, akire. Fránya kíváncsi vagyok! Nem állítom, hogy eredmény bárminemű befolyással lesz a történet alakulására, de ki tudja (igen, rohadék vagyok, véletlenül se mondom fixre!)
Jelen állás szerint Night képes mindent elcseszni, a kérdés az, hogy mennyi energiája van még Kate-nek ezt elviselni, ezen agonizálni, utána pedig újabb, bizonytalan közeledési kísérletet tenni, illetve hogy Night megtanulja-e befogni a száját, amikor kell, és redukálja-e valaha az elhamarkodott lépéseket? Meddig lehet ezt a csárdást járni? (Én tudom, de nem mondom meg! :P)
Egen... szóval, ez érdekelne: kit és milyen apropóból tudnátok elképzelni még Kate mellé?
Továbbá - ha már ilyen szépen belelendültem, ezt is megosztom veletek - újra fogom írni (megint) a Harapj meg!-et. T.T *már alig várja...* Muszáj. Az első rész első egynehány fejezete annyira döcögős, hogy jaj, stilisztikailag meg... háááát, hasonlítsátok össze mondjuk az 1. fejezetet a 26.-kal, és meglátjátok, mi a bajom. Emellett az E/1-et is ki fogom irtani, mert így, hogy váltogatom a nézőpontokat - nem, nem tudom enélkül megoldani -, hülyén néz ki, hogy egyik helyen még E/1, máshol meg már E/3. Erről nem nyitok vitát, így van és kész. Mindemellett felpörgetném a történet menetét is, kissé elnyújtottnak érzem, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy második részre szorultam, mert nem akartam brutálhosszú sztorit. (Így is az lett/lesz, de na, az illúzió...)
Ráadásul eszembe jutott egy klassz kis nyitány, amit meg akarok írni hozzá, és szerintem rohadt jó lenne, DE!
Mielőtt újabb mazochista, öngyilkos, eretcsapó akcióba kezdenék, EZT BE FOGOM FEJEZNI! Röhej, mert ez egy történet, amit még azelőtt elkezdtem átdolgozni, javítani, felújítani, hogy az eredeti változatát befejeztem volna. Tulajdonképpen nincs vége. Soha nem írtam meg neki, ez pedig némiképp frusztrál, szóval semmilyen önsanyargatásba nem kezdek, amíg végre egy finálét nem rittyentek ennek a verziónak!
Hm, szép hosszú bejegyzés lett, azt hiszem, bátran állíthatom, hogy mindent leírtam, amit akartam.

2012. augusztus 15., szerda

Ezmegaz

A helyzet a következőképpen néz ki: Imagine-en beértem magam, már ami a Harapj meg!-et illeti, szóval egál van Merengővel fejezetfeltöltés tekintetében (a 3. fejezet 2. felét is olvashatjátok, amint adminok áldásukat adják rá)!

Innentől párhuzamosan fog zajlani a feltöltés, ha lesz is időbeli eltolódás, azt előre fogom jelezni (azt hiszem XD). Most azonban kicsit befékezünk, igen, megint, mert egyelőre kiírtam magamból azt, amit nagyon akartam, most gondolkodni kell, az pedig picit nehezebb. Össze kell szednem, hogy időben mi hogyan nézzen ki *nagyon nagy sóhaj* vázlat is kell -_- szóval odébb van a folytatás. Már az is csoda, hogy ilyen hamar jött a fejezet második fele. XD

Mindentől függetlenül, szeptember első hetére tervezem a következő fejezetet, ha valami isteni közbeavatkozás hatására mégis előbb érkezne, örüljön mindenki, mint majom a farkának, én is azt fogom tenni. Addig viszont türelmet szeretnék kérni, mint mindig, emésztgessetek, spekuláljatok, kombináljatok, ami csak jól esik, és ha olyan grandiózus elképzelésetek van, osszátok meg velem is, bárhol, ahol nyakon tudtok csípni! ^^

Holnap/holnapután szavazást zárok, és már tudom is, milyen kérdéssel foglak Titeket legközelebb zaklatni! Marha kíváncsi vagyok, mi lesz annak az eredménye, szóval ne fogjátok majd vissza magatokat! :D

Egyelőre ennyi voltam! ^^

2012. augusztus 12., vasárnap

Újítás

Megérkezett a Harapj meg! 2. fejezete Imagine-re is, amint azt ígértem, a módosítással együtt. Az eltérés Kate és Night jelenetében van a vége felé, valamint az ivóverseny utáni Night-Will beszélgetésbe is belenyúltam egy hangyányit... Meg abba, amit William magyarázott az elején Kate-nek.

Oké, ezt hiszem, "csak" ennyi. XD A változtatásokat hamarosan Merengőn is olvashatjátok, addig ITT lehet hozzájutni! ^^ Jó szórakozást!

2012. augusztus 9., csütörtök

Hírek és szavazás

Teljes öröm és mámor: három hónap alatt sikerült összehoznom a Harapj meg! II. második fejezetének első felét. XD Tudom-tudom, grandiózus teljesítmény, hatalmas vagyok...
Az új részt először ITT olvashatjátok, jó szórakozást hozzá! A második fele majd érkezik valamikor, megjelenés dátuma teljes homályba vész.

Ezzel együtt Imaginen is eljutottam addig, hogy a teljes első rész felkerült, egy hangyányit eltértem itt-ott a Merengőre feltettektől, de tényleg csak apróbb változtatások, és inkább az utolsó fejezetekben. Az Alfák játszóterének első fejezete pedig már Imaginen is olvasható, egészen pontosan ITT.

Ezúton szeretném felhívni azoknak a figyelmét, hogy akik csak Merengőn követték figyelemmel a történet alakulását, azoknak erősen ajánlom, hogy Imaginen olvassák majd el a második fejezetet (amint felteszem, sikítani fogok, ígérem), mert a végén lévő Kate-Night jeleneten változtattam. És vagyok olyan mocsok, hogy addig Merengőn sem módosítom azt a részt, amíg Imagine-re fel nem töltöttem. Hogy az mikor lesz? Nem tudom, még kifundálom az időzítést.

Kis adalék még, hogy tudjátok, figyelem a blogra írt kommenteket is. ^^ Legutóbbi rinyálásomkor arról panaszkodtam, hogy Kate mennyire megnehezíti a dolgomat a viselkedésével, és így Nightnak nagyjából annyi esélye van, mint Shreknek bekerülni az angol elitbe. Erre Ti buzgón javasoltátok a békülős szexet. Most mondom: ne is álmodjatok róla! XD
Először is, mert jelen körülmények között egyszerűen mission impossible-nek tartom, hogy Kate belemenjen ilyesmibe; másodszor, túl idilli lenne, könnyű és jó. Szóval kizárt. Az első változatban elkövettem azt a hibát, hogy hipp-hopp beütött közéjük a szerelem, méghozzá a nagybetűs fajtából. Ezúttal azonban egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy egymás mellett kötnek ki, vagy hogyan alakulnak köztük a dolgok. Úgyhogy egyelőre így állunk. :P

Végül de nem utolsó sorban pedig a szavazás. Köszönöm, hogy ismét ilyen sokan szavaztatok, és szeretném jelezni azok felé, akik esetleg még AFS-en várnak frissítésre, hogy ne tegyék! Aki újat szeretne tőlem olvasni, az vagy Merengőn, vagy Imaginen vadásszon le, ha pedig még jó kedve is van, kritikát/hozzászólást/kommentet is hagyhat itt-ott. Én csak örülni tudok neki! ^^ (Megjegyzem, igencsak megrémültem volna, ha a felsoroltakon kívül még máshol is rám akadtok. XD)

Hol olvasol/olvastál tőlem?
Merengő
  24 (82%)
Imagine
  3 (10%)
AFS
  12 (41%)
máshol (komment formájában kéretik megsúgni, hol!)
  0 (0%)
Maszekban kapom a frisseket.
  1 (3%)