Halj meg máskor - javításra várva

Nem, ez nem egy James Bond fanfiction, sőt, köze sincsen hozzá, még csak nem is ugyanazon a kontinensen játszódik. Ezt a történetet még anno az őskorban kezdtem el, valamikor 2008 szeptemberében. Idomulva akkori elvakult fanatizmusomhoz és kelet-imádatomhoz, a történet helyszíne Japán, amiből egyenesen jön, hogy biza a szereplők is japánok. Az egész sztorinak kicsit animés feelingje van - erre a hozzászólásokban hívták fel a figyelmemet, de nem zavart. Ez is egy olyan történet, amibe csak úgy belevágtam, mindennemű előkészület nélkül, a fejezetek pedig kurták (gyors olvashatóság érdekében, mert akkoriban azt tapasztaltam, hogy az ilyenekre buknak).

Szerettem ezen a történeten dolgozni, mivel nekem is hozott meglepetéseket, amikor egy-egy felindulásomból jött néhány "mi lenne ha", ezekből pedig a csavarok. Maga a sztori - alapjaiban - semmi újat nem mutat, hiszen ilyen típusból, sémából is van már egy rakás - sokkal jobb - regény/kisregény/novella. Az egyedisége mindössze a fordulatokban állhat. Csakhogy mivel már elég öreg, ezért a formai része sok helyütt nem az igazi, plusz...

Nincs befejezve...

Közbejött a Bite me! felújítása, amit félbevágott a záróvizsga és az alkotói válság, na meg néhány kis novella, egy pályázat és egy kihívás. Pedig a Halj meg máskor esetében már a sztori végénél járok, és már tényleg csak egy karnyújtás a The End, de úgy tűnik, túl hosszú az a kar. Így járt szegényem.

A történet váza tényleg nem bonyolult: adott egy titkos szervezet, ami bérgyilkosokat képez ki. A szervezet feje persze nagykutya, észbontó kapcsolatokkal, tehetetlen ellenségekkel. Míg egy nap az egyik bérgyilkosa kereket nem old. Ezt követően megkezdődik a hajsza, amiben nem árt, ha a szereplők gyakran a hátuk mögé lesnek, mert néhányan bizony nem azok, mint akiknek mutatják magukat.

Ha részletesebb ismertetőt akarnék írni, akkor holnap reggelig is a gép fölött görnyednék. Hiába egyszerű az alapszituáció, azt hiszem, elég szövevényesre sikerült megírnom a sztorit ahhoz, hogy ne lehessen tíz percben elregélni a lényegét, spoiler nélkül. Erős késztetést érzek, hogy kicsit átírjam (nem kell Bite me! szintű felújítási munkálatokra gondolni!), és ki tudja, talán közben megjön a kedvem a befejezéséhez is!

Zárásként pedig: azt hiszem, ez a szám illene hozzá a legjobban.