Ahogyan nem megy

Még anno nyár elején jelentkeztem a Merengőn egy kihívásra/versenyre, kinek hogyan tetszik. Itt megadtak bizonyos kötelező elemeket, amiket be kell építeni a minimum tízezer szavas történetbe, amitől eleinte féltem, de aztán rájöttem, hogy ez nem is olyan nehéz. A dolgot ott szúrtam el, hogy részletes vázlatot készítettem. Pedig igazán megtanulhattam volna már korábbi esetekből, hogy nem szabad vázlatot írnom! Miért?

Az ok egyszerű. Ha egyszer már megírtam valamit, azzal többet nem foglalkozok, mert habár csak sablonosan és nagy vonalakban, de akkor is megírtam a történetet, a csattanókat, és onnantól kezdve nem tud lekötni az események részletes kibontása, mert pontosan tudom, hogy mi lesz a vége.
A történet elveszíti minden varázsát, én pedig lustán bámulok a vázlatra, elkönyvelem magamban, hogy megírtam, de mégsem.
A kihívásra szánt első sztori is erre a sorsa jutott: túlvázlatoltam. (Ettől függetlenül, lehet, hogy valamikor még előveszem, és másképp, máshogy megírom.) Ez volt valamikor július elején-közepén, azt hiszem.

Ezt követően jött több hetes semmittevés írás terén. A ház körül voltak tennivalók, valami mindig közbejött, nem volt időm, energiám írni, a napok pedig csak úgy zúztak el mellettem. Augusztus elején kezdtem pánikba esni. Na jó, nem, de eléggé megijedtem. Aztán, dátumra pontosan augusztus tizedikén valami beütött, aminek pofonegyszerű előzményei voltak: egy potyaút Kaposvárra, találkozás egy hónapok óta nem látott baráttal és néhány új dal, plusz egy film, az agyam pedig belendült tizedikén.

Semmim nem volt. De szó szerint! Se karakterek, se jelenetek, se helyszínek, se semmi, csak a hangulat, néhány halvány kép a fejemben, valamint a késztetés az ujjaimban, hogy írjak. Aztán a hangulat hozta magával a környezetet, a hozzá illő épületekkel, utcákkal, szereplőkkel... történet azonban semmi. Nem viccelek, elkezdtem úgy leírni az első jelenetet, hogy dunsztom nem volt arról, hogy mi a fene fog ebből az egészből kisülni.
Általában legalább a karakterek neveit, külső jellemzőit, vagy szokásait leírom előre, itt azonban még ez sem volt. Vakon írtam, aztán az első fejezet végén azon kaptam magam, hogy már jóval több szónál tartok, mint annál a történetnél, amit előre megírtam vázlat formájában. Nem agyaltam többet, maradtam a másodjára felsejlett sztorinál.

Jelenlegi állás szerint a történet és a vázlat együtt készül, utóbbit csak azért írom, nehogy megfeledkezzek arról, amit már leírtam, és a későbbiekben fontos lehet. A kötelező elemek tökéletesen idomulnak az eseményekhez, lassan a miértekre is megtalálom a választ, a záró mozzanat is elkészült fejben, de még nem tudom pontosan, hogyan jutok el odáig. Olyan szereplők bukkannak fel, akiket nem terveztem, de mégis mindegyiknek megvan a maga jelentősége, csak azt nem tudom még, hogy a végén mi lesz velük. Egy biztos: nem mindenki fogja túlélni. *gonosz kacaj*

Eddig úgy vagyok vele, hogy tetszik, amit összehoztam, izgalommal írok minden újabb bekezdést, és kíváncsi vagyok, hogy mi vár rám és a karaktereimre a következő mondat után. Kicsit olyan, mintha nem is én írnám, hanem a történet magát mesélné el. Picit ijesztő, mert félek, hogy logikai hibákat vétek, elsiklok fontos dolgok fölött, vagy olyan szálak maradnak elvarratlanok, amiknek nem kéne annak lenniük. De igyekszem odafigyelni, másokkal is ellenőriztetek - több szem többet lát -, így talán sikerül igényes munkát kiadni a kezeim közül.

Nos, majd elválik, ha előbb nem, akkor a kihívás végén. :)

Az egyik ihlető.

Mik ihlették - Bite me!

A múltkor - miközben a kihívásra szánt irományom fölött bambultam - elkalandoztak a gondolataim, és eszembe jutott a Bite me! Akárhányszor erre a történetre gondolok, elfog a nosztalgia - senki ne kérdezze miért, nem tudom -, és eszembe jut néhány szám, egy-két kép, amik mind szerepet játszottak abban, hogy folytatni tudjam, amikor elakadtam. Most persze egy erőteljes megfeneklésnél tartok, remélhetően a végén, de hát ki tudja.

A lényeg: összeszedtem néhány dolgot, amik a maguk módján lökést jelentettek a történet írásában.

Szavazás (XI.)

Tudom, régen foglalkoztam a szavazásokkal, mea culpa, mentségem nincs, de gyártani tudnék ezerfélét. ;) Nem is húzom az időt, inkább a lényegre térek... de előtte még el szeretném mondani, hogy mennyire örültem annak, hogy itt most bizony minden megadott lehetőségre érkezett szavazat, ami arra sarkallt, hogy átengedjem magamat lusta felemnek, és ne állítsak sorrendet, hanem csak úgy beszúrjam az eredményeket. Nyár van, és ilyenkor bűzlik a meló. :P (Amúgy: milyen kis perverzek vagytok! *mondja pont ő...*)

Azt kérdeztem, hogy: "Milyen téma érdekel?"
Ezt válaszoltátok:

Vámpíros	1 (10%)
Vámpíros-vérfarkasos	3 (30%)
Vérfarkasos	3 (30%)
Varázslós, mágusos	3 (30%)
Összeveszős-kibékülős	4 (40%)
Összeveszős-megalós-szenvedős	1 (10%)
Lövöldözős-gyilkolós	2 (20%)
Lövöldözős-gyilkolós-meghalunk a másikért	1 (10%)
Pirulós-18-as karikás	5 (50%)
Életfájdalmas-utálkozós-depis	1 (10%)

Helyzetjelentés

Alkotói szempontból a helyzetemet nem nevezhetnénk rózsásnak, inkább... hm... talán drámainak. Vagy katasztrofálisnak. Ennek igen egyszerű oka(i) van(nak). Először is: kiadjuk a lakást, sokat kell pakolni és takarítani. Másodszor: nyári munka, de hála az égnek ezzel a héttel ennek vége is. Harmadszor: a nyár hátralevő részét gyakorlatilag egy lyukban fogom tölteni, a tudat pedig nem dob fel. Negyedszer: kihívásra eszembe jutott egy totálisan más sztori, mint amit eredetileg terveztem, és egyre nagyobb kísértést érzek az új történet iránt. Ezzel viszont az a bökkenő, hogy a határidő egyre rohamosabban közeledik.

Folytatásokra továbbra sem lehet számítani, habár a Bite me! új fejezetéből sikerült írnom tegnap este plusz egy oldalt. Szóval haladok én, csak közben az éti csigák is megelőznek.

Úgy érzem, egyre szűkösebben vagyunk mi ketten, az Idő és én. Ha mondjuk kitolnák a napokat egy-két órával azt tudnám értékelni, de mivel sehol sem hallottam, vagy olvastam róla, hogy ilyesmire készülnének valahol, akárkik, így kénytelen vagyok azzal a 24 órával gazdálkodni. Mint mindenki más. Kiábrándító...

És holnap nem is alhatok a saját ágyamban, mert festik a szobámat, ezért kitesznek belőle. Sose hittem, hogy egyszer még ezt mondom, de legyen már szeptember!!!! XD

(Kor)határok

A fantáziának, brutalitásnak, perverzitásnak tulajdonképpen ma már semmi sem szab gátat, ha írásról van szó. Ahhoz, hogy kiéld szadista/szexre éhes feled, nem kell mást tenned, mint leírnod, és a megfelelő műfaji besorolás után rányomnod a hozzá illő korhatárt. Mert bizony kell az a korhatár!
De mi alapján is döntsük el, hogy hány éves kor fölött ajánljuk a megírt művet? Nézzük, mi mennyit ér!

Korhatár nélkül
Gondoljunk csak a gyerekmesékre, Disneyre, a Hamupipőkére meg társaikra. Aki nem tudja, milyen lehet egy olyan mű, amire nem kell kiragasztani egyetlen karikát sem, az elevenítse fel, milyen meséket látott! Szexuális utalás nulla (maximum annyi, hogyha férfi szereplőről van szó, akkor egy durvább mogyoró-törés, de az is ritka), csonkolás, hentelés, vérmező sehol. Csata lehet, de ott  a jó egyáltalán, vagy csak alig sérül meg, és vérből is annyi látszik, amennyi feltétlenül fontos. Ha varázslásról, mágiáról van szó, akkor a gonosz halála lehet, hogy csak egy pukkanás, és volt-nincs. Gondoljunk csak arra, hogyan halt meg a Shrek 2-ben a "Jó" Tündér Keresztanya!
Aki erotikára vágyik, az itt éhen pusztul, mivel a legizgatóbb jelenet is kimerül egy szende csókban. De hé! Az ilyenek általában gyerek-családi filmek, szóval ez így van rendjén. :)

(12)
Ez az, amit totálisan figyelmen kívül hagy mind a szülő, mind a gyerek.
Azt vettem észre - főleg az elmúlt pár évben -, hogy bizony egyre több minden belefér ebbe a (12)-esbe. Van, ahol csak finom utalások vannak a nemiségre és a testi kontaktusra vonatkozóan, máshol meg kis híján nyíltan beszélnek róla - jó esetben csak duma van. Sérülés és harc terén pedig... nem egy olyan filmet, mesét, animét láttam, ahol erősen megkérdőjeleztem a 12-es létjogosultságát. Lehet, hogy én vagyok csak ilyen viráglelkű, de ha megnézünk pár 12-es akciófilmet, akkor azt láthatjuk, hogy röpködnek a pengék a fejekbe/szemekbe, karokból állnak ki csontok, emberek égett húsát mutogatják stb. Szó se róla, ebbe a kategóriába már belefér pár komolyabb sérülés, és ez már nem kifejezetten gyerekmese. Azt is tudom, hogy a mai 12 évesek nem pont olyan ártatlanok, mint anno... de na!
Burkolt szexjelenetet is úgy néznek, hogy tudják, mi folyik a takaró alatt, de mégsincs róluk fogalmuk. Annyit fognak fel, hogy javarészt a vagányok és a felnőttek csinálják - mint a dohányzást is -, és ettől talán ők is azok lehetnek. A legtöbb szülő pedig cs*szik elmagyarázni, hogy mi is a helyzet.
Ja, és itt már elég erőteljesen tudnak káromkodni. Ennek - is! - köszönhetően ma már a tíz-tizenkét évesek is úgy tudnak káromkodni, hogy én pirulok és szégyenkezem helyettük.

(14)
TV-ben is bevezetném, nem csak néhány írói oldalon.
Durvább, mint a 12-es, de még finomabb a 16-osnál. Az a gond, hogy azok a történetek, amiket inkább ebbe kéne sorolni rend szerint nem a 16-osban kötnek ki, hanem inkább a 12-esben. Tudom, hogy csak két év... de a 16-os és a 18-as között is pusztán ennyi van.
Itt még több, még komolyabb sérülés, már beszélhetünk nyílt csonttörésről, kiálló fehér szilánkokról; kilógó belekről és kannibálokról viszont inkább ne.
Lepedőakrobatikánál nagyon nagy vonalakban, burkoltan és virágnyelven le lehet írni, hogy mi is történt, miután kattant a zár, kis előjáték is belefér, de csínján! Ha nem bírod megállni, hogy ne részletezz, akkor inkább válaszd a 16-os, vagy 18-as korhatárt!

(16)
Tulajdonképpen az a film amelyik 16-os besorolású, az erotikus tartalmak miatt kap ennyit. Kivétel persze mindig van, és ezt nem úgy kell érteni, hogy pornóról beszélünk. Gondoljunk inkább az Amerikai pite sorozatra, vagy - ami nem erotikus tartalom miatt kapott 16-ost - az Elit alakulatra (világháborús minisorozat). A 16-os filmek a szókimondóbb szexualitás és ágyjelenetek, a könyvek pedig a drámaibb, komolyabb téma miatt kapják ezt a számot. Ha thrillerről van szó, akkor szinte kapásból ez a karika jön velünk szembe. Viszont érdekes megfigyelni, hogy amíg a filmben hiába van tíz percenként valamiféle erotikus tartalom, utalás, vagy nyílt kimondás, marad a 16. Könyveknél ilyenkor már rég 18-assl dobálóznak! Az olvasók lelkét jobban kell védeni, vagy mi? Még ha az olvasni szeretők tábora népesebb is lenne a képernyők előtt punnyadókénál, akkor megértem, hogy ott szigorúbb a korhatárosztás. De így!!!
Szex még mindig nincs teljes részleteiben kibontva, de az utalások már pikánsabbak és ha a lényeg nem is, de az előjáték elég lényegre törő és részletes tud lenni ahhoz, hogy onnan már csak egy nagyon kicsi ugrás kelljen a...

(18)-ashoz
Itt mindent szabad. De tényleg! A kemény pornótól a durva horroron át a hányingerkeltő csonkoló pszichopatáig. Ez az a pont, ahol az adott műfaj határait a végtelenségig feszítheted, akkor sem szólhatnak érte, mert te szóltál előre: csak nagykorúaknak! Ledőlnek a falak. Viszont itt sem minden fenékig tejfel, ugyanis hiába feszegetheted a műfaji határokat, a témaválasztás meg tudja osztani az emberek véleményét, vagy egyöntetűen veled szemben foglalnak állást. Hiába hiszed azt, hogy a 18-asnál mindent leírhatsz. Tévedés. Csak olyat írhatsz meg,a mit a célcsoportod, az olvasóközönséged be tud fogadni. Illetve olyat is megírhatsz, amit nem tudnak megemészteni, de utána ne csodálkozz, ha ér egy-két negatív kritika.

Mielőtt mindenki vadul elkezdené kipakolni a 18-ast, mondván, hogy abban úgyis minden benne van, és ezért utólag nincs is miért magyarázkodnia, gondoljunk bele abba, hogy nem mindenki szereti a 18-as korhatáros írásokat. Filmek terén például kifejezetten nem nézek olyat. Ez nem csak azért lehetséges, mert az illető prűd, vagy régimódi. Egyszerűen nem akar mindenki az undor határát súroló részletes beszámolókat. Szóval igenis körül kell nézni a szűkebb határok között is.

Nagyon fontos, hogy a megfelelő besorolást válaszd! Ha ugyanis 14-es, vagy 12-es korhatárral indítasz egy művel, de közben meggondolod magad és "följebb" lépsz, de a számot elfelejted módosítani, akkor okozhatsz kellemetlen meglepetéseket. Képzeld el, hogy mondjuk te éppen egy felnőtt tartalmú írásra vágysz, korhatár alapján ki is nézel egy befejezett sztorit, de ahogy haladsz, nem történik semmi olyasmi, ami miatt te nekiálltál. Lehet, hogy a történet jó, összességében mégis csalódást érzel, mert nem azt kaptad, amire befizettél. Ugyanígy érez az is, aki többet kap, mint amennyit kapni szeretett volna. A gond az, hogy az illető nem vágyott többre, mert az mondjuk viszolygással tölti el.

Lényeg a lényeg: a korhatárokat tessék komolyan venni! És ha nem tudtok dönteni, szerintem érdemesebb a magasabb korhatárt választani. :)

Designe

Nincs stylistom, nem is készülök annak, és a Viva Trendet se nézem, hogy a divatkövetésemről már ne is beszéljünk... De némi szépérzék talán szorult belém. Kicsit variáltam, újítottam a kinézeten, jó játék volt! Most egy jó darabig biztosan ez és így lesz, remélem senki nem érzi, hogy zavar támadt volna az Erőben/Mátrixban, kinek mi tetszik jobban. :P

A közeljövőben még várható kisebb alakítgatás, de semmi drasztikus. :)

Tabuk

/És íme, egy normális bejegyzés. Hosszú idő óta az első.../

Egy egyszerű kérdés: mi számít ma tabunak? Mi az, amiről nem beszélsz utcán, barátokkal, családdal, internetes ismerőssel, milyen témára mondod azt, hogy na erről biztos nem lehet hallani sehol sem, mert tabu.

Kísérletet tettem rá, hogy legalább egyet találjak. Ha tabu témáról beszélünk, akkor az emberek 99%-ának a szexualitás jut eszébe, ám valójában nem csak erre terjed ki.
"A tabu (proto-polinéziai tapu tiltott, rituálisan szabályzott) szentként vagy tiltottkénk megnevezett bármely emberi tevékenységre vagy szokásra kiterjedő erős társadalmi tiltás vagy tilalom; a tabu megszegését a társadalom általában kifogásolhatónak és elítélendőnek tartja. A különböző kultúrákban különböző tabuk fordulnak elő, egy sincs, amely minden kultúrában azonos formában létezne, bár némelyek elterjedtebbek a többinél (a vérfertőzés például minden mai kultúrában tabu, csak az változik, tulajdonképpen mit is tekintenek annak; hasonló mértékű tabu még a kannibalizmus). A tabuk létrejötte, fennmaradása, majd pedig megtörése és eltűnése nem ad hoc, kaotikus folyamat, hanem körülmények hatására áll be. Előfordulhat, hogy a társadalmi tehetetlenség hatására egyes szavak használata még akkor is tiltott marad, ha a tiltás racionális oka már rég megszűnt." Ím így szólott a wikipédia.

Most viszont nézzük csak a szexualitást, és az erőszakot. Ha innen nézzük, máris nehezebb dolgunk van, elvégre: mi az, amiről még nem írtak? Napjainkban az, hogy valaki homoszexuális egyre elfogadottabb, házasság sem kötelező, és ha valaki az extrém szexben leli örömét, attól sem fintorgunk egyből, maximum vállat rántunk, és addig nem foglalkozunk a dologgal, amíg nem várják el tőlünk is. Ami szőrborzoló tud lenni, az a fent említett vérfertőzés.

Kevesen és keveset beszélnek róla, éppen ezért azt sem lehet tudni, hogy mennyire gyakori, ez pedig még ijesztőbbé, elfogadhatalanabbá teszi. Nem azt mondom, hogy nincs vele semmi baj, ellenkezőleg! Csakhogy ennek a hallgatásnak köszönhetően félelmetessé válik. Alapvető emberi tulajdonság, hogy amit nem ismerünk, attól félünk. A helyzetet az se javítja, hogy ha ilyesmit tapasztalunk, vagy ilyenről tudunk, nem tudjuk, hogy kihez forduljunk. A rendőrség kézenfekvő, ám ott van a jól ismert félelem: el mernéd mondani másoknak? Tudnál róla beszélni? Tennél ellene? Vagy itt is elfordítanád a fejedet addig, amíg Téged személyesen nem érint? Szerintem az utóbbi.

Manapság az általános felfogás szerint, amiről nem beszélünk, az nem létezik, amit sokszor látunk a TV-ben, azt megszokjuk, és csak akkor zökkenünk ki, ha valami egészen megrázó történik. Egy ember halála sem érint meg minket, kivéve, ha ismertük az illetőt, vagy egészen brutális körülmények között hunyt el, ölték meg. Ha lezuhan egy repülőgép, kisiklik egy vonat, vagy elsüllyed egy hajó, már nem szörnyedünk el, kivéve, ha a halottak száma kiugróan magas. Akkor pár percig sajnálkozunk, majd rohanunk tovább. Ha valakit bántalmaznak, zaklatna, közömbösek vagyunk, ha valaki hányatott sorsú, kis ideig szánjuk. Nem rökönyödünk meg, mert filmekben, híradóban lehet ilyet látni, könyvekben pedig olvasni.

Amikor valaki megrázó történetről mesél, mi ugrik be először: biztos meghal benne valaki. A mód lehet különböző, ahogyan az indíték is, de valakinek muszáj meghalnia, különben azt hisszük, hogy nincs mit megemészteni. Pedig ma már ezt - sajnos - könnyen el tudjuk fogadni. Azokat a tragédiákat kevesen merik megjeleníteni, amikhez nem kell Irakba utaznunk, haláltusát végignéznünk, mert azok a borzalmak ott vannak a közvetlen környezetünkben, a kertes házas, vidám család kép alatt, és valóságosabb, mint eddig bármikor. Családon belüli erőszak, szexuális zaklatás, vérfertőző kapcsolatok (ahol az egyik fél kényszer alatt áll és nem tud kitörni).

Ezek ijesztőek, összezsugorodik tőle a gyomrod, mert félsz belegondolni, mert szinte semmit sem tudsz róla, mert nem beszélnek róla. Az elkövetők nyilván hallgatnak, az áldozatok pedig rettegnek attól, hogy a társadalom mit reagálna, és segítő kéz helyett esetleg megvető arcok fogadnák őket.

Mersz írni különböző vagány pózokról, obszcén ágyjeleneteket körmölsz, durva kellékeket használtatsz a szereplőiddel, és a saját nemükhöz vonzódnak? Mersz trágár szavakkal dobálózni, mert azt hiszed, ettől megoldódik minden, vagy bevállalósabbnak fognak tartani? Ez csak képmutatás.

Sötétséget akarsz? Magányt? Kétségbeesést? Olyat, ami megmarad az emberekben és nem tudnak szabadulni tőle?

Mássz egy ember fejébe, vájkálj egy éjfekete, romlott lélekben, vagy bújj az áldozataik bőrébe! Veszélyes terep, te se mindig fogsz tőle nyugodt, szép álmokat álmodni, de Te talán szólsz arról, amiről mások hallgatnak.

Szavazás (X.)

"Mit olvasol szívesebben" kérdésre három plusz egy féle válasz érkezett. :P
1. Kortárs külföldi irodalmat (főleg angolt/amerikait).
2. Régebbi magyar irodalmat. ÉS Kortárs külföldi irodalmat (nem angol/amerikai).
3. Régebbi külföldi irodalmat (angol/amerikai).

Köszönöm a szavazgatást, remélem a következőnél sem hagytok cserben! ^^ Ígérem, hamarosan egy normális bejegyzést is összehozok, igen, tudom, ígérgetésben király vagyok... De most komolyan: ki nem? :P

A következő szavazásról: nos... mostanában kevesebbet alszom, mint kéne. A válaszadást viszont csak komolyan! És akinek kedve van, ide kommentelhet is, hogy miért emez, és miért nem amaz. Csak bátran, ne fogjátok vissza magatokat, én se szoktam. XD