Tabuk

/És íme, egy normális bejegyzés. Hosszú idő óta az első.../

Egy egyszerű kérdés: mi számít ma tabunak? Mi az, amiről nem beszélsz utcán, barátokkal, családdal, internetes ismerőssel, milyen témára mondod azt, hogy na erről biztos nem lehet hallani sehol sem, mert tabu.

Kísérletet tettem rá, hogy legalább egyet találjak. Ha tabu témáról beszélünk, akkor az emberek 99%-ának a szexualitás jut eszébe, ám valójában nem csak erre terjed ki.
"A tabu (proto-polinéziai tapu tiltott, rituálisan szabályzott) szentként vagy tiltottkénk megnevezett bármely emberi tevékenységre vagy szokásra kiterjedő erős társadalmi tiltás vagy tilalom; a tabu megszegését a társadalom általában kifogásolhatónak és elítélendőnek tartja. A különböző kultúrákban különböző tabuk fordulnak elő, egy sincs, amely minden kultúrában azonos formában létezne, bár némelyek elterjedtebbek a többinél (a vérfertőzés például minden mai kultúrában tabu, csak az változik, tulajdonképpen mit is tekintenek annak; hasonló mértékű tabu még a kannibalizmus). A tabuk létrejötte, fennmaradása, majd pedig megtörése és eltűnése nem ad hoc, kaotikus folyamat, hanem körülmények hatására áll be. Előfordulhat, hogy a társadalmi tehetetlenség hatására egyes szavak használata még akkor is tiltott marad, ha a tiltás racionális oka már rég megszűnt." Ím így szólott a wikipédia.

Most viszont nézzük csak a szexualitást, és az erőszakot. Ha innen nézzük, máris nehezebb dolgunk van, elvégre: mi az, amiről még nem írtak? Napjainkban az, hogy valaki homoszexuális egyre elfogadottabb, házasság sem kötelező, és ha valaki az extrém szexben leli örömét, attól sem fintorgunk egyből, maximum vállat rántunk, és addig nem foglalkozunk a dologgal, amíg nem várják el tőlünk is. Ami szőrborzoló tud lenni, az a fent említett vérfertőzés.

Kevesen és keveset beszélnek róla, éppen ezért azt sem lehet tudni, hogy mennyire gyakori, ez pedig még ijesztőbbé, elfogadhatalanabbá teszi. Nem azt mondom, hogy nincs vele semmi baj, ellenkezőleg! Csakhogy ennek a hallgatásnak köszönhetően félelmetessé válik. Alapvető emberi tulajdonság, hogy amit nem ismerünk, attól félünk. A helyzetet az se javítja, hogy ha ilyesmit tapasztalunk, vagy ilyenről tudunk, nem tudjuk, hogy kihez forduljunk. A rendőrség kézenfekvő, ám ott van a jól ismert félelem: el mernéd mondani másoknak? Tudnál róla beszélni? Tennél ellene? Vagy itt is elfordítanád a fejedet addig, amíg Téged személyesen nem érint? Szerintem az utóbbi.

Manapság az általános felfogás szerint, amiről nem beszélünk, az nem létezik, amit sokszor látunk a TV-ben, azt megszokjuk, és csak akkor zökkenünk ki, ha valami egészen megrázó történik. Egy ember halála sem érint meg minket, kivéve, ha ismertük az illetőt, vagy egészen brutális körülmények között hunyt el, ölték meg. Ha lezuhan egy repülőgép, kisiklik egy vonat, vagy elsüllyed egy hajó, már nem szörnyedünk el, kivéve, ha a halottak száma kiugróan magas. Akkor pár percig sajnálkozunk, majd rohanunk tovább. Ha valakit bántalmaznak, zaklatna, közömbösek vagyunk, ha valaki hányatott sorsú, kis ideig szánjuk. Nem rökönyödünk meg, mert filmekben, híradóban lehet ilyet látni, könyvekben pedig olvasni.

Amikor valaki megrázó történetről mesél, mi ugrik be először: biztos meghal benne valaki. A mód lehet különböző, ahogyan az indíték is, de valakinek muszáj meghalnia, különben azt hisszük, hogy nincs mit megemészteni. Pedig ma már ezt - sajnos - könnyen el tudjuk fogadni. Azokat a tragédiákat kevesen merik megjeleníteni, amikhez nem kell Irakba utaznunk, haláltusát végignéznünk, mert azok a borzalmak ott vannak a közvetlen környezetünkben, a kertes házas, vidám család kép alatt, és valóságosabb, mint eddig bármikor. Családon belüli erőszak, szexuális zaklatás, vérfertőző kapcsolatok (ahol az egyik fél kényszer alatt áll és nem tud kitörni).

Ezek ijesztőek, összezsugorodik tőle a gyomrod, mert félsz belegondolni, mert szinte semmit sem tudsz róla, mert nem beszélnek róla. Az elkövetők nyilván hallgatnak, az áldozatok pedig rettegnek attól, hogy a társadalom mit reagálna, és segítő kéz helyett esetleg megvető arcok fogadnák őket.

Mersz írni különböző vagány pózokról, obszcén ágyjeleneteket körmölsz, durva kellékeket használtatsz a szereplőiddel, és a saját nemükhöz vonzódnak? Mersz trágár szavakkal dobálózni, mert azt hiszed, ettől megoldódik minden, vagy bevállalósabbnak fognak tartani? Ez csak képmutatás.

Sötétséget akarsz? Magányt? Kétségbeesést? Olyat, ami megmarad az emberekben és nem tudnak szabadulni tőle?

Mássz egy ember fejébe, vájkálj egy éjfekete, romlott lélekben, vagy bújj az áldozataik bőrébe! Veszélyes terep, te se mindig fogsz tőle nyugodt, szép álmokat álmodni, de Te talán szólsz arról, amiről mások hallgatnak.