2012. augusztus 16., csütörtök

Szavazászárás, faggatás, magyarázat

Szóval, mint mindig, ezúttal is köszönöm szépe a szavazatokat, egyrészt megnyugodtam, másrészt bátorítanálak titeket! Megnyugvás: kevés az író, kevesebb a konkurencia, és adhatnám a sajnálkozót, hogy ajj, meg jajj, mert biztos többen is tudtok tök jó sztorikat írni... nem teszem. Egészséges önzésem erős annyira, hogy örüljek a szavazás ezen részének, kevesebb tehetséges írópalántával kell megbirkóznom. Igaz, hogy a versenyhelyzet szüli a minőséget (ELVILEG), de azért nem dőlök a kardomba, ha ne adj isten, valamit könnyebben érek el.

Egy szónak is száz a vége - vagy valami olyasmi -, aki eddig nem kezdett írásba, ne is kezdjen! Ha valami nagyon kikívánkozik, kommenteljetek, írjatok szakdogát és/vagy kritikát!

Ezzel el is jutottunk a dobogó második fokán végzett kritika írókhoz. Gyerekek, kritizáljatok! Tömören ez ennek a bekezdésnek a tételmondata. De komolyan: a kritizálás, kritikus szemmel való nézelődés, olvasás nem csak Neked tesz jót azzal, hogy növeli a minőségre való igényt, hanem az író is meglátja, mi az, amire nagyobb hangsúlyt kell fektetnie, min kell igazítania, vagy kivágni a fenébe, mert úgy ahogy van ***.
Na, de azért az értelmes író nem hisz minden vádaskodásnak, rosszindulatú szőrszálhasogatásnak, ezért kell érvelni is. Ez nagyon fontos, és lássuk be, az életben egyáltalán nemhátrány, ha megtanulsz a véleményed mellett kiállni úgy, hogy nem picsogó-hisztiző-sértett ovisnak tűnsz, aki épp az elkobzott nyalókája miatt veri falba a fejét.
Csupa haszon a kritika írójának és elszenvedőjének egyaránt! Természetesen nem kell mindenhez értened, én például elsősorban a karakterekre, a párbeszédekre és a feszültségkeltésre, jelent-eszkábálásra szoktam figyelni, ezekre alapozom a kritikámat (főleg a karakterekre). De ismerek olyat, aki a stilisztikát, más a leírásokat, megint más a történet ritmusát helyezi előtérbe. Szóval sok szempont van, mindegyik egyaránt fontos, valamelyiket biztosan Te is előtérbe helyezed olvasás közben, az író - a normális - pedig örül, ha segítséget kap egy-egy kritika formájában.
Hangsúlyozom, KRITIKA! Nem vélemény, amiben azt írod le, hogy mi milyen hatással volt rád, mi tetszett és mi nem (de okokat már nem írsz).
Oké, ez nem egy bekezdés lett...

A győztes pedig az olvasók tábora lett. Mit mondhatnék, nem lepett meg. Erre is csak buzdítani tudom a jónépet, olvassatok minél többet, minél több témában, stílusban, de ne csak netes oldalakon! Forgassatok szépirodalmat is, a kötelező olvasmányok pár év távlatából, újból átbogarászva igazi gyöngyszemek, csak az iskola és a "kötelező" jelző vágja alattuk a fát, mintha szent kötelességüknek tekintenék. Bővítik a szókincsed, kultúrát közvetítenek és szerintem az se utolsó, ha valakiről elmondható, hogy művelt. Emellett a zöme tényleg piszok jó!

Egy amatőr írói oldalon melyik tábort képviseled a legerősebben?
Írók
  2 (10%)
Olvasók
  13 (68%)
Kritka írók
  4 (21%)

Zenés közjáték "reklám" a következő felvonás előtt
(még mindig imádom)

Második felvonás: az újabb szavazás. Tényleg nagyon hálás lennék, ha indoklást is írnátok mondjuk ehhez a bejegyzéshez komment formájában, hogy miért arra szavaztatok, akire. Fránya kíváncsi vagyok! Nem állítom, hogy eredmény bárminemű befolyással lesz a történet alakulására, de ki tudja (igen, rohadék vagyok, véletlenül se mondom fixre!)
Jelen állás szerint Night képes mindent elcseszni, a kérdés az, hogy mennyi energiája van még Kate-nek ezt elviselni, ezen agonizálni, utána pedig újabb, bizonytalan közeledési kísérletet tenni, illetve hogy Night megtanulja-e befogni a száját, amikor kell, és redukálja-e valaha az elhamarkodott lépéseket? Meddig lehet ezt a csárdást járni? (Én tudom, de nem mondom meg! :P)
Egen... szóval, ez érdekelne: kit és milyen apropóból tudnátok elképzelni még Kate mellé?
Továbbá - ha már ilyen szépen belelendültem, ezt is megosztom veletek - újra fogom írni (megint) a Harapj meg!-et. T.T *már alig várja...* Muszáj. Az első rész első egynehány fejezete annyira döcögős, hogy jaj, stilisztikailag meg... háááát, hasonlítsátok össze mondjuk az 1. fejezetet a 26.-kal, és meglátjátok, mi a bajom. Emellett az E/1-et is ki fogom irtani, mert így, hogy váltogatom a nézőpontokat - nem, nem tudom enélkül megoldani -, hülyén néz ki, hogy egyik helyen még E/1, máshol meg már E/3. Erről nem nyitok vitát, így van és kész. Mindemellett felpörgetném a történet menetét is, kissé elnyújtottnak érzem, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy második részre szorultam, mert nem akartam brutálhosszú sztorit. (Így is az lett/lesz, de na, az illúzió...)
Ráadásul eszembe jutott egy klassz kis nyitány, amit meg akarok írni hozzá, és szerintem rohadt jó lenne, DE!
Mielőtt újabb mazochista, öngyilkos, eretcsapó akcióba kezdenék, EZT BE FOGOM FEJEZNI! Röhej, mert ez egy történet, amit még azelőtt elkezdtem átdolgozni, javítani, felújítani, hogy az eredeti változatát befejeztem volna. Tulajdonképpen nincs vége. Soha nem írtam meg neki, ez pedig némiképp frusztrál, szóval semmilyen önsanyargatásba nem kezdek, amíg végre egy finálét nem rittyentek ennek a verziónak!
Hm, szép hosszú bejegyzés lett, azt hiszem, bátran állíthatom, hogy mindent leírtam, amit akartam.

6 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nem tudom,hogy mit szeretnék jobban: Kate és Night végleges békekötését vagy a műved befejezését. Az igazat megvallva, írói pályafutásodat végigkísértem az első,kezdetleges Harapj meg! trilógiád szárnypróbálgatásaitól,a Perzselő tekinteten keresztül egészen a Bite me! jelenlegi változatáig.Még emlékszek az első részből a japán nevek használatára...:D Nem tudom és nem is akarom már tudni a történeted eltüntetésének okait.Örülök,hogy visszatértél és nem hagytad veszni ezt a (véleményem szerint) remek párosítást.Az indokom ezek után már csakis egy dolog lehet: a nosztalgia :)

    Ui.: Megnyugtatlak,nem vagyok fanatikus őrült.=D Egyszerűen értékelem és szeretem a jó minőségű,színvonalas történeteket illetve műveket.

    VálaszTörlés
  2. Én Nightra szavaztam, pontosabban a többiek ellen vagy hogy is mondjam...
    Mikhail, Nova és Haakon hát nekem ők akik semmiképp sem jöhetnek szóba, mármint nekem nem illenek a "Kate szerelme/pasija" listára, mert akkor valamennyire mégiscsak főszereplők lesznek (nem tudom mennyire lesz fontos szerepük, de most kell véleményt mondani és most nekem bőven a mellékszereplők végén vannak)szóval így hipp-hopp ne kapjanak fontosabb szerepet.
    Jacket nem igazán tudom csak vigaszdíjnak elképzelni vagy még annak se. Akárhogy akarom nem tudom beleerőltetni abba, hogy ne egy szoknyapecérnek lássam, abba meg végképp nem, hogy egy monogám kapcsolatba képzeljem Kate-tel (a nem monogám kapcsolatban meg Kate-et nem tudom elképzelni).
    Lance... Ez most komoly? o.O Eddig ki akarták nyírmi egymást. Értem én, hogy ha valakit utálunk az egy tökéletes kiindulópont, mert törődünk az illetővel annyira, hogy alkossunk róla egy véleményt, na de mégis... Pont Lance?
    Először Zachariast akartam bejelölni, aztán rájöttem, hogy akkor tök ugyanaz lenne belőle, mint a Vámpírnaplókból, annyi különbséggel, hogy itt a kevésbé zűrös tesó csak a második. :D
    Manny se jó. Elbohóckodnak, aranyosak együtt meg minden, de ő az a cuki nagy mackótestvér, akire én nem tudnék úgy nézni, mint akihez bárminemű romantikus szálakat lehet kapcsolni.
    Willnek meg szimplán most halt meg a felesége, amit ha jól látom még most dolgoz fel, ráadásul Claire halála még nincs lezárva (ott vannak a fenyegetések és még nem tudni, hogy kik is ölték meg), úgy elég nehéz új szerelmet találni, hogy közben a régivel foglalkozol egyfolytában. De ugyanúgy felhozhattam volna ellene, hogy Kate benne sem igazán bízik jelenleg, és túlságosan jóban van Nighttal hozzá.
    Szóval mindenkit kilőttem. :D Viszont most Nightra haragszom. Kate is köcsög volt, de azért nem kell rögtön felkutatni egy szamarat. Ennyi erővel Kate is csinálhatná ugyanezt nyugodtan, de akkor meg persze eldurranna a feje. -.-" Ne értsd félre még mindig ők a befutó páros, de muszáj a főszereplőnek mindig egy pasitól függeni? Ráadásul most Night is megérdemelné, hogy kicsit pofára ejtsék és ne foglalkozzanak vele (-szólt a feminista). Nekem ilyenkor mindig tele lesz a hócipőm, ha történetet írok. Hanyagolják kicsit egymást, esetleg Kate picikét nornásodhatna. (Pontosan tudom, hogy pár hét múlva azért fogok megint vinnyogni, hogy újabb Kate-Night jelenetet olvassak és tényleg béküljenek ki valahogy légyszi, de most... nem tudom. Alszom rá egyet, aztán majd holnap szépen lefordítgatom az egész kommentből a kuszaságokat, úgy érzem van benne bőven. :D Azért remélem sikerül addig kibogarásznod belőle valamit.

    VálaszTörlés
  3. Nem szavaztam... nem tudok dönteni XD viaskodik bennem az írói meg az olvasói énem XD Előbbi bárkit javasolna (főleg Zacket, ha még nem nyírtad ki) Nighton KÍVÜL, utóbbi azért csak szeretné, ha Nighttal jönne össze. Szóval nem szavazok XD

    Ami meg az újraírást illeti. Tudom, hogy régóta írod ezt a sztorit, de asszem most teljes mértékben át tudom érezni a helyzetet (tudod, a zenesulis sztorim), és ezért mondom azt, hogy inkább az újraírásnak állj neki. Ha most összehozol egy befejezést, soha többet nem állsz neki átírni. Tudom, hogy ott van a mellkasod közepén az a viszketés, hogy de naaaaaaaaaaaaaaa, én akarom a végét... mégis szerintem jobban jársz, ha most rászánod magad :D Később sokkkkkkkal nehezebb lesz, ezt garantálom.

    Na csak ennyit akartam, egyébként meg hivatalosan is le vagy cseszve, amiért eltűntél MSNről XDXDXD Remélem nem a szomszédok nyírtak ki :D

    VálaszTörlés
  4. Én is szavaztam... :) És asszem eddig egyedül vagyok a Lance-re tett voksommal.
    Kérdés ugyebár, miért? A válasz a kérdésre, mert Lance egy érdekes hegy, Kate pedig egy nagyszerű Mohamed. :) (Nos, kétség sem fér, Nightnak szurkolok, ezt tudod, mert ő az én drága malamutom... XD Vele tudom elképzelni, de csak úgy belegondolás szintjén szavaztam.)
    Mit is akartam az előbb kihozni? Hogy hasonlóan színvonalas és hihetetlenül érdekes sztori lenne szerintem egy ilyen felállásból is. :)

    VálaszTörlés
  5. Szia Zaku! Először is bocs' hogy megint névtelenül írok (már írtam egyszer, Lynx vagyok), de nem nagyon értek az ilyen számítástechnikai izékhez.
    Azt hiszem, én sem szavazok (még változhat), mert mindenkit el tudok képzelni Kate mellett, amennyiben a történet folytatása meggyőz erről. Ez pedig csak rajtad múlik! :-)
    Kritikát kérsz, de hidd el, azt sem mindig könnyű írni. Néha nem is tudom miért tetszik az egyik történet, és miért nem a másik. Sőt, szerintem egy történet akkor jó, ha olvasás közben nem azon gondolkozom, hogy ezt nem így kellett volna, én ezt máshogy oldottam volna meg, miért ezt mondta, stb. stb. .... Persze, utólag már előkerülhetnek ilyen gondolatok (feltételes módban), de egy jó sztorinál, olvasás közben, kizárt. Később viszont nehezebb megfogalmazni az egészet! Az is lehet, csak én vagyok így vele, nem tudom.
    Nekem a történetekben nagyon fontosak a karakterek, a párbeszédek, igen a stilisztika is, meg a cselekmény feszessége, de az a LEGJOBB, ha mindez egyensúlyban van. :-)) Nem tudom jobban megfogalmazni. A leírás izgat a legkevésbé. Sőt, ha három oldalon keresztül azt kell olvasnom, hogy mi milyen volt, hány méter (vagy centiméter) magas, milyen formájú, színárnyalatú, megőrülök tőle! Az olvasás nem film, úgyis mindenki máshogy képzeli el, elég, ha nagyjából tudom.
    Stephen King írta (Az írásról), hogy az olvasó és az író között egyfajta telepátia van. Képzeljünk el egy asztalt, vörös terítővel letakarva, rajta egy ketrec, a ketrecben egy fehér nyúl, a hátán egy kék tintával írott nyolcas. Az asztalt, a terítőt, a ketrecet, a nyulat elképzelhetjük máshogy. De a hátán a nyolcas!!
    Bocs', ha olvastad a könyvet tárgytalan, bennem ez nagyon megragadt.
    Annak csak örülni tudok, ha először befejezed a történetet, és csak utána írod újra az elejét. (Naná, hiszen én vagyok az olvasó:-D). Először is leszögezném, benned több van (szerintem), minthogy sokáig amatőr író légy. De, egyelőre az vagy, és ilyen oldalakon publikálsz, ahol egy történet halála is lehet, ha nagyon sok a kihagyás, vagy esetleg be sem fejezed. Tudnék példát mondani, de nem nevezem nevén az illetőt, nagyon jól és jókat ír, de mindig csak két-három, esetleg hat-hét fejezetet, azután újabba kezd. Elhiszem, hogy csapong a képzelet, meg minden, de ez így értékelhetetlen, mert soha nem tudjuk meg, hogy mi lehetett volna belőle.
    Elnézést, ha megint sok voltam (meg kicsit összefüggéstelen), tulajdonképpen még oldalakat tudnék írni, de visszafogom magam! :-)
    Őszinte rajongód: Lynx

    VálaszTörlés
  6. Ezúton is szeretném külön nektek megköszönni mind a szavazást, mind azt, hogy megírtátok a véleményeteket! ^^
    Az "egy pasitól függeni" dolgot pont a szavazás előtt gondoltam át, hogy ennek mi lett az eredménye, majd a sztoriból kiderül. Elöljáróban semmit nem tudok mondani, mert minden apró utalás élből spoiler lenne. XD Amúgy az észrevétel teljesen jogos és helytálló.
    Ryan, sokszor hatalmas segítségem vagy, nagyobb néha, mint az hinnéd szerintem, de ezzel nem lettem kisegítve! XD Az újraírás terén pedig... nem tudom. T.T Még mindig nem. Lehet, hogy meghülyülök, és egyszerre kezdem újraírni, meg folytatom tovább. XD (Uh, inkább nem, akkor ziher, hogy becsavarodok. -.-)
    Lance... az biztos, hogy nem lenne egy csipp-csupp egymásba habarodós, két fejezetes történet, ha őket összeboronálnám. Össze fogom? Ha egyszer az életben befejezem a sztorit, ki fog derülni. Amúgy tényleg érdekes felvetés. :D
    Kritikaírásra meg azért buzdítom a népet, mert tényleg nem kell pöccre pontosan és szakszerűen véleményt alkotni, sőt, szerintem eleinte tudatos odafigyelés sem kell, de szerintem aki sokat olvas, annak egy idő után feltűnik, ha valahol valami megakasztja, vagy azért, mert annyira borzalmasan nem illik az egészbe, vagy épp ellenkezőleg, annyira jó, hogy csak na. De most csak magamból tudok kiindulni, van hogy nem tervezem, hogy valahol otthagyom a véleményem, aztán mégis megírom, mert a delikvens író valamit annyira (nem) talált el, hogy muszáj megemlítenem neki. XD Ez ilyen alattomos viszketeg érzés, "ki kell adnom magamból" típusú. ^^

    Nyaff. Még egyszer hálás köszönetem, jó volt ezeket a hozzászólásokat olvasni! *.*
    Zaku/Zakuro/Shaku (mikor, hol éppen ki vagyok XD)

    VálaszTörlés