Hullámvasút

Ritkán járok vidámparkba, egyrészt mert drága, másrészt, mert az olyan őrületesen klassz dolgokra, mint  a hullámvasút, vagy az XXL senki nem mer felülni velem. (Na, nem azért, mert rosszul lennék, hanem mert nem szeretik. Igen, félnek...) Pedig rettenetesen szórakoztató, különösen az, amikor észveszejtő magasságokba kapaszkodik veled a hullámvasút, hogy utána majdhogynem szabadesésben csusszanj alá a meredek lejtőnek.

A helyzet már kevésbé ilyen vérpezsdítő, hogyha képletesen értelmezzük ezt a remek adrenalinbombát, és a saját életünkre vetítjük. Helyzetemben az alkotói folyamatra. Jelentem alássan, amitől rettegtem, bekövetkezett: a farkasaim kivették az őszi szabadságot, ráadásul határozatlan időre. Összepakoltak, és gurulós kis bőröndjeikkel kizörögtek pár napja a fejemből, egy rakás, homályos képfoszlányt hagyva maguk után. Ezek pont elegek ahhoz, hogy fantáziáljak, de kevesek, hogy érdemit alkossak belőlük.

Mi következik mindebből? Egyszerű: valószínűleg többet fogom frissíteni a blogot (nyafogás várható a közeljövőben, az érzelmileg sérültek ritkábban látogassanak), és más történetek felé kacsintgatok. Esetleg újba kezdek, ami akkor jó a kedves Olvasóknak, valamint nekem, ha rövid novelláról van szó. Hosszabb mű esetében jön a rémálom, amit nem lehet kikerülni: egy idő után félbehagyom, majd lehet várni, várni, váááááárni, hogy mikor folytatom. Ha folytatom.

Elképzelhető, hogy kicsit visszatérek a rajzoláshoz - ott is van pár félbemaradt művem, milyen meglepő -, aztán ki tudja, hátha közben visszatér a szadista falkám. (Egyébként annyira jellemző, hogy akkor lépnek le, amikor éppen új szereplőt vezettem be...)

Bite me! 24. fejezet

Azoknak szirénázok most, akik csak AFS-en követik a történetet: az oldal napok óta nincs jóban velem, valamiért sose hagyja, ha beszúrjam a szöveget és feltöltsem, pedig idestova öt napja elkészültem a 24. fejezettel. Azóta erőteljesen próbálom oda is felpakolni, mint azt a mellékelt ábra is mutatja: sikertelenül.

Mivel én olyan jótétlélek vagyok, hogy nem szeretném, hogyha bárki is emiatt lemaradna (olyan, aki a blogot is kukkolja - aki nem, az értelem szerűen erről nem nagyon informálódhat...), adok egy linket, ahol el tudjátok olvasni a fejezetet, a előzőekkel együtt.
http://fanfic.hu/merengo/viewstory.php?sid=83480 Katt az utolsó fejezet címére, és már olvashatsz is! :) Ha pedig már arra jársz, véleményt is írhatsz, a kritika ugyanis nem regisztrációhoz kötött.

Egyelőre ennyi voltam, a következő fejezet készülget - sajnos mostanában egyetem-ügyileg eléggé elhavazódtam -, amint meglesz, sikítok. Az előbb említett okból kifolyólag a blogot sem tudom olyan sűrűn frissíteni, mint szeretném, de minden tőlem telhetőt megteszek! :)

Szavazás (XIV.)

Nos, ennek is a végére értünk, köszönöm, hogy szavaztatok, és hogy ismét rekordot döntöttetek! :) Összesen harmincöt szavazat érkezett!

Mit gondolsz a szereplőhalálról?

Nem szeretem.	9 (26%)
Fölösleges a legtöbbször.	0 (0%)
Értelmetlen.	0 (0%)
Van, ahol kell.	15 (44%)
Nyomasztó lesz tőle a sztori.	2 (5%)
Életszagúbb vele a történet.	5 (14%)
A minimum, hogy valaki meghal!	2 (5%)
Pusztuljon a férgese!	1 (2%)
Az a legjobb, ha senki nem éli túl.	0 (0%)

 

"Véreskezű Zakuro"

Megkaptam a kis titulusomat, és  azt hiszem, ki is érdemeltem, pedig hol van még a vége a Bite me! ~ Harapj meg!-nek? Megkérdezték egypáran, hogy ez miért kellett, nem lehetett-e volna másképp. A válaszom erre: dehogynem!

Amikor egy szereplőm úgymond halálközeli élménybe kerül, akkor értelemszerűen két választási lehetőségem van: vagy megvendégelem a Kaszást, vagy irgalmas szamaritánust játszok, és kegyelmet kap az illető. Egyikről sem állítom, hogy gyakrabban fordulna elő, helyzet szüli a döntést, meg persze történet. Ha az alaphangulat vidám és könnyed, akkor nagy valószínűséggel az elejétől a végégig ugyanaz a szereplőgárda. Létszámcsökkenés ilyenkor nincs (maximum, ha valaki elköltözik), csak gyarapodás.

Ha viszont komorabb a történet, és nem habos-babos, rózsaszín felhők fölött úszós, akkor ott előfordulhatnak maradandó sérülések, végérvényes összeveszések, halálos ellenséggé válások és elhalálozások. Ezt egészen addig nem veszi komolyan a kedves Olvasó (még ha a figyelmeztetésbe be is biggyesztem a "Szereplő halála" címkét), amíg valakit tényleg jobb létre nem szenderítek. Utána viszont minden súlyosabb sérülésnél megijed, hogy jaj, ugye nem hal meg! Ez ennek az egésznek a "varázsa".

Aztán ott van még az, amit eddig csak egyszer tettem meg, még jó sok évvel ezelőtt, és azóta egyszer sem - terveim szerint soha többé nem is fogok ilyet megtenni. Az elhalálozott feltámasztása. Ha ugyanis egyet megölök, aztán visszahozok, onnantól kezdve hét szentség, hogy mindenki azt fogja várni egy haláleset után, hogy az illető mikor tér vissza. Senkit nem szeretek hamis illúziókban ringatni, másrészt: a halál egy olyan dolog nálam, ami végérvényes, visszafordíthatatlan. Meg lehet tőle menekülni ideig-óráig, fel lehet épülni nagyon súlyos sérülésből, betegségből is, de akit nálam egyszer elkap, az a vendége is marad.

Szavazás (XIII.)

Ezt a közvélemény kutatást is lezárjuk. Köszönöm, hogy ilyen sokan szavaztatok, eddig erre érkezett a legtöbb. :) Lehet, hogy jó kérdést tettem fel, vagy Nektek volt több szabadidőtök, nem tudom, nem is számít, a lényeg: köszönöm a részvételt!

Hogy állsz az erotikus tartalmú írásokkal?

A kedvenceim!	4 (17%)
Szeretem őket.	9 (39%)
Elolvasok néha olyat is.	9 (39%)
Ritkán merek belevágni ilyen történetbe.	0 (0%)
Nem érdekelnek.	0 (0%)
Utálom őket!	1 (4%)

 

Műsorrend változás

Nemrég azt írtam, hogy a következő Bite me! fejezet hétvégén érkezik, Amber lesz a címe, és Night kerül középpontba. Az első állítás kivételével minden borul. De csak egy kicsit, az Amber című fejezet ugyanis eggyel hátrébb kerül. Sajnos nem számoltam azzal, hogy más, drámaibb esemény bizony nagyobb szerepet követel magának.

Viszont, a 22. fejezet elkészült, már a feltöltés fázisában leledzik, remélem nem sokára olvasható is, lesz, és megírjátok, hogy milyen lett! :) Mondjuk... valami azt súgja, hogy nem igazán fogtok szeretni. De ez van, majd megbékéltek... egyszer... talán... valamikor.

"Kövesd a fehér nyulat!"

A Merengőn indítottak még nyár elején/közepén egy kihívást, "Kövesd a fehér nyulat" címmel. Az érdekessége, hogy itt - tudtommal - most először kizárólag olyan írások mérkőznek meg egymással, amik nem fanfictionök, hanem saját kútfőből kipattant történetek. :)

Olvasgassatok, szemezzetek a történetek között, értékeljétek őket a megadott szempontok szerint, ha kedvetek tartja, mindehhez ugyanis nem kell regisztrált tagnak lenni! Az ötletek eredetiek, a kivitelezés is tetszetős, aki nem olvas el legalább egyet-kettőt, nagy élményről marad le. Egy szó, mint száz: kövesd a fehér nyulat, és szórakozz minél jobban közben!
http://fanfic.hu/merengo/categories.php?catid=49&parentcatid=49 /Ide kerülnek fel a kihívás történetei./

Jó olvasást! :)

Borostyánsárga

Hihetetlen - tényleg az -, de HALADOK! Emberek, haladok a Bite me!-vel! Igaz, hogy még alig másfél oldal, de már ennyi megvan a 22. fejezetből, aminek a címe - előreláthatóan - Amber ~ Borostyánsárga. Igen, jól sejtitek, Night miatt lett ez, de hogy mi lesz vele a következő fejezetben, az egyelőre hétpecsétes titok.:) Titok derül ki, ennyit elárulok, és minő meglepő, Kate nem lesz elragadtatva tőle.

Nem merek jóslatokba bocsátkozni a folytatást illetően, mivel ismerem magam: lehet, hogy holnap behúzom a kéziféket, és egy karakter nem sok, annyit sem haladok. Egyelőre viszont mindenki, aki szereti ezt a történetet örvendjen, mert HA minden jól megy, akkor LEHET, hogy a hétvégén jön még egy fejezet. (Mégis jóslatokba bocsátkoztam...)

Helyzetjelentés megtörtént, mára ennyit rólam. Ha a fejezet elkészült, sikítok. :)

Kötelezők vs. hobbik

Sajnos most érzem igazán, hogy egyetemen nem is olyan könnyű az élet. Feltéve, hogy komolyan veszed, amit csinálsz. Ha nem, akkor értelemszerűen meg se kottyan - csak a vizsgán hasalsz el. Magyar szakon ami igazán odateszi magát, az az olvasmánylista, amiből bizony nem mindegyik tételhez füllik az ember foga. A szeme meg még kevésbé... De ez van, ezt kell szeretni.

A probléma ott jön, hogy más könyveket viszont - kötelezőn felül - ezer örömmel olvasnék. Ezzel azt hiszem, nem vagyok egyedül. Az előírtak között is vannak érdekesek, de azokat mégis jobb még húzni-halasztani, amíg már forró nem lesz a talaj. Aztán jön a siránkozás, hogy miért nem hagytunk rá több időt.

A válasz egyszerű: azért nem, mert ha kedvenc ponyvánkat félre is tudtuk tenni, akkor is ott vannak még a félbehagyott történetek, amik nem hagyják pihenni a fantáziát. Szóval jelenleg sakkozok az időbeosztással, hogy kicsit erre, kicsit arra, kicsit amarra is tudjak szaladni. Egy biztos: nem unatkozok.

Szavazás (XII.)

Na ja, ez is lejárt már egy ideje, de lusta voltam és elfoglalt. :P
Köszönöm, hogy szavaztatok! :D

Figyelembe veszed a korhatárokat?

Igen, az alapján szelektálok.	1 (6%)
Igen, de nem mérvadó.	11 (73%)
Nem, mert szubjektív.	1 (6%)
Nem, mert megbízhatatlan.	1 (6%)
Igen, mert csak.	0 (0%)
Nem, mert csak.	1 (6%)

 

Nincs megállás

Fogalmam sincs, hogy miért, de amikor nyugodtan pihenhetnék - írás terén -, mert nincs határidő, se semmi egyéb, ami úgymond rákényszerítene az alkotásra, akkor simán írok. Most komolyan: hol ebben a logika? Mindegy, így legalább könnyebben ment.

Az eredmény pedig *dobpergés* a Bite me! ~ Harapj meg! 21. fejezete. *pezsgőt bont* Igen, végül megszültem a folytatást, és már olvasható is a Merengő oldalán (http://fanfic.hu/merengo/viewstory.php?sid=89989&i=1). AFS-re is fel fogom tenni, amint az oldal engedi (háromféleképpen próbáltam, egyiket se hagyta, mondom dögölj meg, és feladtam - egy időre XD).

Hogy mi hozta ki belőlem végül a fejezetet, ne kérdezzétek, annyi kis ihletőm volt, hogy a Call of Duty Modern Warfare 2 zenéjét hallgattam. :P Hans Zimmer eszméletlenül jó, imádom a zenéit.

Következő fejezeten már agyalok, de hogy mikorra lesz kész, arról fogalmam sincs. Szóval mint mindig: türelem fejezetet terem.

Részlet a 21. fejezetből: "Lerúgtam a cipőimet, levettem a bőrdzsekimet, majd a pulóvert is, és pólóban meg farmerben a kanapé belső felére másztam. Lefeküdtem, s félig magamra terítettem a takarót. Zack mintha erre várt volna, felállt, félmeztelenre vetkőzött – pipacsvörös lettem egy pillanat alatt –, aztán befeküdt mellém."

Önérzetes farkasok

Egy napja sincs, hogy megörültem a rám köszöntő írói szabadságnak, de már megint a billentyűket koptatom (nem "csak" blogon). Ugyanis amint végeztem a kihívásra szánt történettel, kedvenc falkám máris türelmetlenül legyezett, integetett, morzézott, telefonált és mi egy mást tett annak érdekében, hogy a figyelem középpontjába kerüljön. Követelőző dögök! Én meg egy nagy marha vagyok, amiért engedek nekik...

Így aztán a Bite me! következő, szám szerint 21. fejezetének már a háromnegyede elkészült, és ha ez így folytatódik, még a végén kész lesz estére. Rabszolgahajcsár banda. -.- De majd adok én nekik! *sátáni kacaj*

Holiday!!!

Aki azt állítja, hogy írni könnyű, hazudik! (Vagy zseni, de mivel az ilyenekből kevés van, inkább az előbbi állításomnál maradok...) Legalábbis szerintem. Van úgy, hogy a szavak szinte maguktól kerülnek a monitorra, és egy délután alatt több oldalt is lehet írni, ám attól még korántsem biztos, hogy a leírtak jók.

A kihívással kapcsolatban bizony kénytelen voltam elfogadni a tényt: írni nehéz és kimerítő. Feltéve, hogy az ember lánya/fia igényes munkát szeretne kiadni a kezéből. Sokáig úgy voltam vele, hogy megírtam egy-egy fejezetet, helyesírásügyileg átfutottam - gyakran elsiklottam elgépelések és alapvető hibák fölött -, aztán kényelmesen hátradőltem, és azt mondtam, hogy kész. Nagy fityfenéket! Eddig ugyanis kihagytam az a részt, hogy hozzáértőre bízzam a lektorálást, korrektúrázást, bétázást - kinek mi tetszik jobban. És itt bizony tud borulni egy-két mutatvány, friss szemmel ugyanis egyből ki lehet szúrni az stilisztikai, helyesírási, logikai hibákat.

A legszebb az, amikor leírok valamit, és utána úgy alszok el, hogy ott motoszkál a fejemben: a nem stimmel. Másnap ugyanis jön a fejtörés, hajtépés, fogcsikorgatás meg egyéb nyalánkságok, mivel olyat kell írnom, amire legalább tartalmilag azt mondhatom, hogy elfogadható. Ha már nekem sem tetszik, akkor ezt nem várhatom el senkitől sem.

A kihívásos sztorival pedig alaposan megszenvedtem. Igaz, hogy nem lett több száz oldalas, de mégis alaposan leszívott, szóval elmondhatatlanul örültem, amikor eljutottam addig, hogy beküldjem. Előzőleg úgy terveztem, hogy ezután egyből folytatom a többi, félbemaradt történetemet, de most legalább egy hétig egy sort se akarok írni, Wordöt se akarok látni! Először kiheverem ezt a "sokkot", aztán döcögök tovább.

Egyet mindenesetre leszűrtem: sokat kell még dolgoznom ahhoz, hogy jó író legyen belőlem.

Célegyenes

Már csak az utolsó fejezet hiányzik a kihívásra szánt sztoriból! Igen, elég büszke vagyok magamra, habár még van mit javítani, mind helyesírás, mint stilisztika tekintetében, de legalább befejezett művet adhatok ki a kezeim közül. A minőséggel pedig remélem nem lesz gond...

Mondjuk... nem éppen kreatív-dopping, hogy tőlünk pár méterre a focipályán ezerrel dübörög a zene késő estig, hajnalig, egy sereg állat üvöltözik az utcákon és még a házunkba is jutott néhány belőlük. Tiszta élvezet. DE! Csak vasárnapi délutánig kell kibírni, egyedül ez éltet, ez jelenti a fényt az alagút végén, bár mindez megcsócsált idegeimnek jelenleg sovány vigasz.

Szóval: elkészülök, de pont határidőre. Mondjuk, sokkal jobb, mintha bedobtam volna a törülközőt! :D