Megkaptam a kis titulusomat, és azt hiszem, ki is érdemeltem, pedig hol van még a vége a
Bite me! ~ Harapj meg!-nek? Megkérdezték egypáran, hogy ez miért kellett, nem lehetett-e volna másképp. A válaszom erre: dehogynem!
Amikor egy szereplőm úgymond halálközeli élménybe kerül, akkor értelemszerűen két választási lehetőségem van: vagy megvendégelem a Kaszást, vagy irgalmas szamaritánust játszok, és kegyelmet kap az illető. Egyikről sem állítom, hogy gyakrabban fordulna elő, helyzet szüli a döntést, meg persze történet. Ha az alaphangulat vidám és könnyed, akkor nagy valószínűséggel az elejétől a végégig ugyanaz a szereplőgárda. Létszámcsökkenés ilyenkor nincs (maximum, ha valaki elköltözik), csak gyarapodás.
Ha viszont komorabb a történet, és nem habos-babos, rózsaszín felhők fölött úszós, akkor ott előfordulhatnak maradandó sérülések, végérvényes összeveszések, halálos ellenséggé válások és elhalálozások. Ezt egészen addig nem veszi komolyan a kedves Olvasó (még ha a figyelmeztetésbe be is biggyesztem a "Szereplő halála" címkét), amíg valakit tényleg jobb létre nem szenderítek. Utána viszont minden súlyosabb sérülésnél megijed, hogy jaj, ugye nem hal meg! Ez ennek az egésznek a "varázsa".
Aztán ott van még az, amit eddig csak egyszer tettem meg, még jó sok évvel ezelőtt, és azóta egyszer sem - terveim szerint soha többé nem is fogok ilyet megtenni. Az elhalálozott feltámasztása. Ha ugyanis egyet megölök, aztán visszahozok, onnantól kezdve hét szentség, hogy mindenki azt fogja várni egy haláleset után, hogy az illető mikor tér vissza. Senkit nem szeretek hamis illúziókban ringatni, másrészt: a halál egy olyan dolog nálam, ami végérvényes, visszafordíthatatlan. Meg lehet tőle menekülni ideig-óráig, fel lehet épülni nagyon súlyos sérülésből, betegségből is, de akit nálam egyszer elkap, az a vendége is marad.
Csak azért izgulunk ám mert imádjuk a kis önérzetes farkasaidat meg persze Night-ot:) és reméljük hogy itt az a variáció lép életben hogy felépül és csak halálos sebet kap. Siess a folytatással remélem nem hagynak nyugodni a kis farkasaid:)
VálaszTörlésReméltem, hogy ez van a hátterében! :) Nem árulok el semmit, reménykedni mindig lehet, de a folytatásból majd kiderül, hogy ennyire éri meg. :P ^^
VálaszTörlésSzia! :)
VálaszTörlésIde is utánad szemtelenkedtem, ha már így felcsigáztad a kíváncsiságom. :P :) Szóval tökéletesen igazad van, hogy szíved joga kedvedre öldökölni a szereplőket, hiszen te teremtetted őket, és te döntesz a sorsukról.Az olvasó viszont ilyen esendő, hogy nem látja át a hosszabb távú céljaidat, csak az éppen aktuális helyzetet éli át, ezért örül nagyon a pillanatnyi jónak, vagy esik kétségbe egy olyan függővég miatt, ami rosszat sejtet. Ez téged dicsér, hogy így megszerettetted velünk a szereplőidet, hogy így kiborulunk miattuk. :) Szóval emiatt te is légy elnéző velünk, hogy véreskezűnek tartunk, hiszen a kedvenceinket kínzod, velük együtt meg a mi lelkünket is.:D
Üdvözlettel:
Kif-lii
Szia! Örülök, hogy itt vagy! :)
VálaszTörlésFélreértés ne essék, egyáltalán nem zavar rám "rótt" jelző, mint írtam is, rászolgáltam. :P
Nagyon örülök, hogy a karakterek zömét - mert nyilván nem mindet - sikerült megszerettetnem, méghozzá annyira, hogy aggódtok is értük.
A függővégről nem hiszem, hogy valaha is leszokok... túl jól lehet vele húzni az olvasók agyát. XD A lélekkínzásnak igyekszem mihamarabb véget vetni (hogy aztán jöhessen az újabb kínzás), hétvége körül talán már lesz is új fejezet! :)
Köszi, hogy írtál!
Zaku(ro)