A könnyebbség kedvéért én is a kihíváson megadott szempontok szerint fogok haladni. Ahol amit kifogásoltak, arra reagálok, egyszerűbb, mint végigmenni - a zömében pozitív - visszajelzéseken, és a 70-80%-ukra ugyanazt lekörmölni. Mondtam, hogy lusta vagyok. Ja, és senki ne várja, hogy itt majd felfedek homályos részeket, megfejtést adok a sztorihoz, mert nem fogok. Akit ez érdekelt volna, az menjen, és olvassa el újra. A válaszok a sorokban, és azok között lapulnak.
FIGYELEM!
Az alábbi sorok megzavarhatják egyes olvasóim lelki nyugalmát, befolyásolhatják fejlődését, sorsát, végzetét, életpályáját! Aki nem készült fel egy ilyen szakrális-csakrális élményre, az vonuljon vissza a csigabiga lakba!
Vágjunk is bele!
Kulcsok:
Összességében meg voltatok velük elégedve, ami mindenhol előfordult, az a házaló hiányolása. Igen, már az elején megöltem, nem, nem bántam meg, és igen, tudatos volt. Véletlenül nem gyilkolászunk, csúnya dolog! A magyarázat erre az, hogy az ő optimista, vidám karaktere egyáltalán nem illett ebbe a világba, és ahhoz képest, hogy hullát alakított, egész sok köze volt - még életében - a történtekhez. A hibát ott láttam az ő megjelenítésében, hogy többször is utalhattam volna rá házalóként, és nem Lucként.
Akadt olyan kedves kritikus, aki a veszteséget nem érezte elégnek. Nos. A szereplők szinte mindegyike elvesztette mindenét. Ha ő ennél nagyobb veszteséget remélt, vagy nagyobbra számított, akkor sajnálom. De fel a fejjel, 2012 már csak egy köpésnyire van, akkor úgyis minden elpusztul, nem lesz panasz a kevés veszteségre. Elvileg. Ha nem jön be a jóslat, reklamáció a majáknál.
Volt, aki a mesterkulcsomra panaszkodott, hogy keveset szerepelt. Megsúgom: minden a gyűrű köré épült, csak éppen nem írtam le minden mondatba, hogy gyűrű, gyűrű, gyűrű, gyűűűűrűűűű...
A többivel nem volt gond, ha jól olvastam.
Szereplők:
Nem fogom őket megmagyarázni. Annyit mondanék, hogy mindegyiknek megvan a maga szerepe, kisebb-nagyobb, de van. Ki a cselekményt befolyásolja, ki csak azért "született", hogy egy másik szereplőt az ő szemével láthassunk. Mindegyikük tudatos volt, jelentőségük van. Aki szerint túl sokan vannak, lehet, hogy igazuk van, nem vitatom, de én ennyivel dolgoztam, és ezen nem változtatok. Akik szerint pedig elnagyoltak, felületesek voltak, azoknak csak annyit tudok mondani, hogy igaz, hogy nem írtam le mindegyikük életrajzát csecsemőkortól a történet időpontjáig, de ez a sztori szempontjából lényegtelen. Mindegyikük kapott egy-két főbb jellemvonást, amit a magáénak tudhatott, és ennél többre nem volt szükségük. Ha megnézzük, a legtöbb novellában is ennyi, vagy talán még ennyi sincs róluk.
Vegyük például a Dorian Gray arcképét. Mit tudunk a főszereplőről? Azt, hogy narcisztikus. Ennél több nem igazán derül ki róla. Mikszáth novelláiban bele se látunk a szereplők fejébe! Akkor én, mezei kis tollforgató, billentyűkoptató, mit akarnék mélylélektanozni és elődkutatást végezni, ha a történet szempontjából teljesen lényegtelen?
Világ:
Ez volt az egyetlen, amire majdnem mindenki maximális pontszámot - vagy legalábbis nagyon magas pontokat - adott, szóval ezen nincs nagyon mit ragozni, magyarázni. Ezt a világot álmodtam meg, ezt írtam le. Szeretem a borongós, misztikus, kicsit baljóslatú helyszíneket, általában dob a sztori összhatásán.
Kaptam olyan kritikát, hogy a Karnevál Parkon kívüli világról, és azokról a szörnyekről, akik éjjelente a szigetre járnak dorbézolni, nem írtam semmit. Sem azt, hogy honnan jöttek, sem azt, hogy hogyan keletkeztek. Van egy kérdésem: ez számít egyáltalán bármit is a történet szempontjából? Kezdjünk minden sztorit Ádámtól és Évától? Lesz/van olyan írásom is, de az más tészta, más szósszal.
Egy négy fejezetese novellában sem hely, sem igény nincs, és nem is lehet arra, hogy ilyesmire kitérjek, hacsak nem életbevágóan fontos. Be se tudtam volna illeszteni ilyesmit, ráadásul teljesen felesleges lett volna.
Cselekmény:
Mint a mű egésze, ez is nagyban megosztotta a kedves olvasókat, kritikát/véleményt írókat. Nem egy szájbarágós iromány lett, ez tény, ahogy az is, hogy nem is akartam annak. Kicsit elvontabban akartam, olyasmit, amit az olvasó rak össze magában, mert minden információt megadtam egy teljes képhez, csak nem foglaltam össze minden fejezet végén. A motivációk, a célok, minden adva van. Aki könnyed kikapcsolódásra, lazulásra vágyik, az olvasson egy laza romantikus regényt, lehetőleg sorozatot, az úgyis egy kaptafára készül, agykapacitást is annyit vesz csupán igénybe, hogy felfogjuk a szavakat.
Azt elismerem, hogy van benne hiba, méghozzá a vége. Elsiettem, tény és való, nincs rá mentségem, se magyarázatom. Több időt kellett volna szánnom rá, abszolút az én bűnöm. Amit bánok, az Nestor és Alicia befejezése. Tényleg nem lehet tudni, hogy velük mi lesz, és mondhatnánk rá, hogy balladai homály... mint ahogy mondom is, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt nem így terveztem.
Mindent mást pontosan így akartam megírni.
Helyesírás/stílus:
Maradtak benne hibák, elgépelések, ez javarészt ismételten saját figyelmetlenség. Igyekeztem kiküszöbölni a zömét, de a leadási határidővel és a sulikezdéssel a nyakamon kicsit már kóválygott a fejem, amikor leültem írni, javítani, és más se mindig volt a topon, amikor olvastattam... szóval ezt is bakiztam.
Élvezhetőség:
Az élvezeti részét csak a saját oldalamról tudom megítélni: én szerettem ezen a történeten dolgozni, szerettem minden szereplőjét, mozzanatát és jelenetét, imádtam elmerülni abban a furcsa, kifordított világban, amiben a szereplőim olyan otthonosan mozogtak, én pedig csak bukdácsoltam. Figyelhettem őket, leírhattam, amit láttam, ez pedig nekem bőven elég volt.
Az olvasó is élvezhette, ha fogékony az ilyen típusú történetekre, és nem egy hosszú, fárasztó, nehéz nap után állt neki olvasni,a mikor inkább egy gagyi romantikus vígjátékot kellett volna nézni. Senkit nem akarok ezzel megbántani, ízlések és pofonok, van, akinek az ilyesmi nem jön be. Hála a jó égnek, nem vagyunk egyformák!
Összességében:
Szeretnék köszönetet mondani mind azoknak, akik vették a fáradtságot, nem sajnálták az időt, és adtak egy esélyt a Torz játékoknak. Örültem a pozitív, dicsérő, valamint a negatív, de fejlesztő, tanító kritikáknak is. Továbbá szeretném megragadni ezt a remek pillanatot arra, hogy ezúton is felhívjam mindazok figyelmét, akik kritikát írnak, és esetleg objektívnek kell lenniük.
Kritikát nem kezdünk úgy, hogy "hát ez nekem nagyon nem tetszett", vagy "nekem nagyon nem jött be", esetleg "borzasztóan szenvedtem vele"! Mert ha esetleg a kedves író meg visszaír, mint én most, hogy bizony én is borzasztóan szenvedtem, miközben az ilyen kezdetűeket olvastam, és csak sokadik nekifutásra értem ezen írások végére, akkor meg jön a sértődés.
Ilyen nyitány után senki ne számítson arra, hogy az író objektívnek fogja gondolni a kritikát, pláne, ha olyanokat is belesző a kedves kritikaíró, hogy neki ez a műfaj alapból nem jön, nem szereti az ilyen-olyan stílust.... stb. Ezek után pedig jönnek az alacsony pontok, és mindenki higyje el, hogy nem a szubjektum volt a meghatározó.
Mondjuk, alapból az a mérvadó. Kritikát nem lehet objektíven, tárgyilagosan írni, mert valami vagy tetszik, vagy nem, és bizony ez alapján írsz róla. Legalábbis én. Hogy ki mit művel, mi alapján ítél, azt nem tudom.
Akinél viszont többször is az jön velem szemben, hogy borzasztóan/rettenetesen/nagyon nem tetszett, abból nem fogok, és nem is akarok tanulni. A normális indokok, érvek ellenben nagy segítségek! Uram bocsá' még meg is fogadom őket.
No, eme novella után, úgy érzem, lezártnak tekinthetem a kapcsolatomat a Fehér Nyúllal, akivel pár hónapig jóban-rosszban együtt voltunk. Az ezt követő esetleges sírást-rívást, óhajt-sóhajt és egyéb panaszt kéreti az alább lévő négyzetbe firkantani, vagy Merengőn bombázni. Remélem pár kérdésre választ adtam, amire nem, arra nem is fogok, mert nem akarok. :)
Köszöntem a figyelmet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése